Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Starbucks nekállt kiaknázni a kínai piacokban rejlő óriási potenciált, három év alatt triplázná kávézóinak számát.
A Starbucks megtriplázná kínai üzleteinek és dolgozóinak számát a következő három évben − idézi a Napi Gazdaság Online a Marketwatch-ot. Kínában jelenleg mintegy 500 üzlettel rendelkezik a vállalat és mintegy 10 ezer embert foglalkoztat − mondta Jonh Culver, a kínai és a távol-keleti részleg vezetője. A cég 2015-re 1500 fölé szeretné növelni a vállalat üzleteinek számát, ami azt jelenti, hogy háromszorosára emelkedne a munkavállalói létszám.
A Starbucks számára Kína a legnagyobb sikersztori, a kávézás és a kávézókban való találkozás ugyanis egyre népszerűbb az országban. Nemcsak Kínában, Ázsia csendes-óceáni régiójában is hatalmas a növekedési potenciál, a pénzügyi év első negyedévében az árbevétel 28 százalékkal, 167 millió dollárra nőtt, míg a működési bevételek 26 százalékkal, 57,8 millió dollárra emelkedtek. Annak ellenére, hogy a növekvő költségek miatt a cég jelentős áremelésre kényszerült Kínában, a fogyasztók nem pártoltak el a Starbucks kávéitól.
Az Euromonitor szerint a kínai kávéfogyasztás továbbra is dinamikusan bővülhet, az idén 20 százalékkal nőhetnek az eladások tavalyhoz képest. A gyors felfutás ellenére egy kínai átlagosan még mindig csak 3 csésze kávét iszik meg egy évben, szemben a világ átlagát jelentő 240 csészével.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.