EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A következő egy évben a hazai kkv-szektorban nem várható jelentős létszámbővítés, igaz, leépítés sem. A középvállalkozások közülükcsaknem minden harmadik tervezi növelni alkalmazottainak számát. Továbbra is a lojalitás, az elkötelezettség a legfontosabb kritérium a kkv-k számára, minden más egyéb tényezőt - például a végzettséget vagy a fizetési igényt - megelőzve.
A kkv vezetők körében végzett legutóbbi felmérésünk azt mutatja, hogy csupán hajszálnyival javult a hazai vállalkozások foglalkoztatás-bővítési szándéka: 2 százalékponttal csökkent a leépítést tervező cégvezetők aránya, miközben a cégek nagytöbbsége (70 százalék) változatlan létszámmal kalkulál az elkövetkezendő egy évre – mondta Németh László, a K&H Kkv marketing főosztályvezetője. A cégmérettel párhuzamosan az elhelyezkedés esélye is egyértelműen javul, hiszen míg a mikrocégek csupán 14 százaléka tervez létszámbővítést, addig a kisvállalkozásoknál 22, a középvállalatok esetében pedig több mint duplája, azaz 30 százalék ez az arány.
„Az egyes ágazatok esetében is jelentős eltérést figyelhető meg a munkaerő-lekötés tervezett alakulását illetően. Érdekes módon mind létszámbővítésben, mind leépítésben az ipari szektor kiugró. Ennek hátterében az állhat, hogy az elmúlt néhány hónapban jelentős beruházások indultak el, ugyanakkor több cég is megszüntette gyártókapacitását, így az ezekhez a multinacionális cégekhez kapcsolódó kkv-k is jelentősen eltérő helyzetben vannak. A kereskedelmi vállalkozások gyakorlatilag nem gondolkodnak nagyobb létszámú bővítésben, leginkább néhány fő új alkalmazottal terveznek” – magyarázta a kkv szakértő.
Az új munkatárs kiválasztásának fő kritériumai gyakorlatilag nem változtak az elmúlt évek során. A hazai vállalkozások számára a munkaerő-felvétel legfontosabb szempontja az elkötelezettség, ezt követően pedig a tapasztalat és a fizetési igény.
A különböző szektorokban azonban más-más hangsúlyt kapnak a különböző kiválasztási szempontok. Míg a végzettségnek a szolgáltató szektorban van a legnagyobb szerepe, addig a tapasztalat leginkább a kereskedelmi vállalatoknál döntő tényező a munkaerő kiválasztásában. Az utolsó helyre sorolt nyelvtudásnak leginkább a szolgáltató szektorban van szerepe a létszámbővítés során, míg a mezőgazdasági szektorban szinte egyáltalán nem játszik szerepet.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak, de megvan a válasz, hogyan jöhetett ki ez a furcsa adat.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.