Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Fél éve nyílt az uniós pályázati forrás, pár tucat cégen kívül mégsem érdekel senkit? Noha a GOP 3.3.3. révén 3 milliárdos forrás áll rendelkezésre a magyar vállalkozásoknak, hogy külpiacok felé nyissanak, annak ellenére alig pályáznak, hogy a feltételek extrém "puhák2, szinte a cégek után hajítják a pénzt. Az eddig beadott pályázatok száma csupán 69, ami éppen, hogy eléri rendelkezésre álló a forrás harmadát.
Miközben számos uniós pályázati forrás a kiírástól számított napokon vagy heteken belül elapad a jelentkezők aktivitása miatt, éppen az egyik legígéretesebb kerüli el a hazai kis- és középvállalatok figyelmét. A Gazdasági Operatív Program 3.3.3-as kiírása mikro-, kis- és középvállalatok külpiaci megjelenéséhez nyújt 3 és 20 millió forint közötti támogatást, 50 százalékos intenzitással. A kiírás éppen fél éve történt meg, a pályázatok pedig már augusztus 1. óta érkezhetnének, mégsem fenyeget az, hogy elkapkodnák a cégek a tőkét: eddig 69 pályázatot nyújtottak be az NFÜ adatai szerint, valamivel több, mint 1 milliárd értékben, igaz, még nem esett át az elbíráláson egyik sem. Pedig a hazai kkv-k helyzetére az exportpiacok meghódítása lehet a legjobb megoldás, csak éppen önerőből szinte esélytelenek – véli a Creative Expert Consulting tanácsadócég.
„Tudjuk, hogy a magyar vállalkozások javarésze a túlélésért küzd, vagy legalábbis jelentős mértékben leköti szellemi és anyagi erőforrásaikat a meglévő piacaikon vívott küzdelem, így vélhetően nem jut kapacitásuk arra, hogy maguk forduljanak új külpiaci lehetőségek irányába” – vélekedik Füzesi Attila, a Creative Expert Consulting üzlet- és kereskedelemfejlesztési Kft. ügyvezetője az érdektelenség lehetséges okairól. „Így azonban éppen az egyik legkecsegtetőbb lehetőségről mondanak le, hiszen az export minden szempontból ígéretesebb, mint határainkon belül küzdeni.”
Pedig a GOP 3.3.3-as pályázat kiírásában olvasható paraméterek az éppen futó pályázatok „legpuhábbjai” közé számítanak. Az általános szűrésen túl – mint a 2 lezárt üzleti év, a köztartozásmentes előélet, és a szokásos többi beugró feltétel - 19 további feltételből elegendő 3 pontnak megfelelni, ezzel bizonyítandó a külpiaci orientáció komolyságát. A 19 pont szigorára jellemző, hogy már az is pontot ér, ha legalább van egy félállású olyan munkavállaló a cégben, akinek van valamilyen legalább középfokú nyelvvizsgája.
Pont jár azért is, ha volt már valamilyen kamarai rendezvényen a cég képviselője, vagy ha repülőjeggyel tudja igazolni, hogy tett már lépéseket külföldi partner irányába. Ha pedig már annyira felkészült, hogy van némi idegen nyelvű információ a honlapján, vagy készült már valamely termékéről idegen nyelvű brosúra, akkor majdhogynem ideális jelöltnek minősül. „Mindezek a feltételek jól mutatják, hogy kifejezetten vállalkozásbarát pályázati kiírásról van szó, aki kicsit is komolyan gondolja az exportálást a jövőben, annak szinte kihagyhatatlan, mint korábban a telephely-fejlesztési támogatás.” – értékeli a lehetőségeket Füzesi Attila.
A pályázat támogatást nyújt nemzetközi vásárokon való megjelenésre, illetékes szakember alkalmazására, vállalati tanácsadási és szervezetfejlesztési szolgáltatások igénybevételére, továbbá sok más olyan tevékenységre, ami megalapozza, vagy megerősíti a pályázó exportképességét. „Ezekre a területekre jut a legkevesebb pénz manapság a cégeknél, nincs kapacitásuk előre menekülni, önerőből viszont csak néhány elvetélt próbálkozásra futja, aztán csalódottan feladják” – mondja a Creative Expert Consulting vezetője. „Éppen az a jó ebben a jelenlegi pályázatban is, hogy nem egyszeri projekteket támogat, hanem annak a készségnek a hosszútávra történő megalapozását, hogy egy kkv egy külföldi megkeresést kezelni és kielégíteni tudjon, illetve maga is aktívan és eredményesen tudjon keresni külföldi partnereket. Ez ugyanúgy kiszervezhető tevékenység, mint az informatika, vagy a logisztika, egy kisvállalkozásnak elég egy kapcsolattartót fenntartania, aki ellenőrzi és irányítja a külpiaci megjelenését szervező tanácsadócéget.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.