Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Renault francia járműgyártó tavalyi profitja 15 százalékkal esett eladásainak csökkenése nyomán, egy vagyoneladásból származó egyszeri jelentős bevétel ellenére.
A cég ugyanakkor arra számít, hogy globális járműértékesítése az idén már nő az európai piac folytatódó zsugorodása ellenére - közölte a társaság csütörtökön. A PSA Peugeot Citroen után a második legnagyobb francia járműgyártó adózott eredménye 1,77 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,09 milliárd euróról. Ebben már szerepel az az 1,48 milliárd euró bevétel is, amely a Volvo teherjármű-gyártóban megmaradt részesedésének decemberi eladásából származott. Részben a Volvo-tulajdonhányad eladásával a Renault megszabadult minden adósságától, ami egy évvel korábban 299 millió euró volt.
A tavalyi működési eredmény 729 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,09 milliárd euróról, a járműgyártó alaptevékenység 25 millió euró veszteséget termelt tavaly az egy évvel korábbi 330 millió nyereség után. A Renault tavaly mintegy 551 ezer járművet értékesített, 20 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de az idei évre már az eladások növekedésére számít a cég.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.