szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Mol elfogadta, a horvát kormány pedig még ízlelgeti azt az amerikai külügyminisztériumi ajánlatot, amely szerint a tárca közvetítene a Mol horvátországi leányvállalata, az INA irányításával és tulajdonlásával kapcsolatos, eddig eredménytelen egyeztetésben.

Közelebb vihet a horvátországi INA szénhidrogén-ipari csoport irányításáról folyó vita lezárásához az amerikai külügyminisztérium kezdeményezése – írja a Világgazdaság. A minisztérium ugyanis felajánlotta, hogy segítene az irányítási jogot gyakorló, de 50 százalék alatti tulajdoni hányaddal bíró Mol, illetve szintén 50 százalék alatti társtulajdonosa, a horvát kormány közötti nézeteltérés felszámolásában.

Horvátország "elvben" elfogadta a közvetítői ajánlatot, az amerikai ajánlatról már fél éve tudnak a horvátok, de – mint Ivan Vdroljak gazdasági miniszter kijelentette – előbb összeállítják a horvát döntések lehetséges tartalmát, és a közvetítés speciális feltételeit. Piaci feltételezések szerint a feltételek között lehet például, hogy a Mol vonja vissza az amerikai választott bírósági keresetét.

Kérdés, visszavonja-e. A magyar társaság ugyanis már közel négy éve törekszik hiába arra, hogy megoldást találjon az INA-ügyre, és éppen a horvát partnerével sorra kudarcba fúló, vagy meg sem tartott egyeztetések miatt fordult végül választott bírósághoz. Kérelmét tehát vélhetőleg csak akkor vonja vissza, ha esélyét látja a közvetítőn keresztüli megállapodásnak.

Horvát lapértesülések szerint az amerikai közvetítési kedvet elsősorban az a szándék motiválja, hogy megakadályozzák az orosz energiaszektor horvátországi megjelenését.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!