Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarországon a cégvezetők 32 százaléka nő, de ami még ennél is érdekesebb, hogy ahol a vezetőségben nő is dolgozik, ott 25 százalékos a tőkemegtérülési mutató, ahol pedig csak férfi van ott mindössze 9 százalék ez az arány.
Az Európai Bizottság 2012 novemberében terjesztett elő egy uniós jogszabályt annak érdekében, hogy 2020-ra a tőzsdén jegyzett európai vállalatok vezetésében 40 százalékos legyen a nők aránya, és jelentős lépések történnek Európa-szerte a női vezetők számának emelése érdekében. Magyarország nem áll rosszul ezen a téren, mivel összességében a magyar cégek vezetőinek 32 százaléka, azaz a cégirányítók harmada nő a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése alapján.
Valószínűsíthető, hogy a jövőben a nők szerepe nőni fog a cégvezetésben, aminek ékes bizonyítéka, hogy egyre több a kifejezetten női vezetőknek, női vezetőkről szóló konferencia, valamint az egyetemet végzettek több mint fele nő. A várható trend üdvözlendő folyamat, mivel egy amerikai felmérés szerint a nők és a férfiak eltérően értékelik az etikus döntéseket; összességében a hölgyek etikusabbak és kevesebb kockázatot vállalnak, így a vezetésben férfi társaikkal együttműködve az eredmény hosszú távon sikeresebb cég, magasabb szintű cégkultúra lehet.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.