Csoportos létszámleépítésre készülhet a magyar Tesco

További csoportos létszámcsökkentésről és a bérek rendezéséről tárgyal a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Tescóval.

  • MTI MTI
Csoportos létszámleépítésre készülhet a magyar Tesco

A kelet-közép-európai központosítás miatt a magyarországi Tesco további létszámcsökkentésre kényszerül, ezúttal a központi irodaházban, Budaörsön – közölte a KASZ.

A szakszervezet hozzátette, a cég tájékoztatása alapján a csoportos létszámcsökkentésben érintett munkavállalók száma 50-nél kevesebb. A leépítés a szervezeti és működési racionalizálás miatt indokolt, valamint az olyan munkakörökben dolgozó munkavállalókat érinti, amelyek fenntartása gazdaságilag célszerűtlen – írta az érdekképviselet.

A vállalat több ezer dolgozóját képviselő KASZ a tárgyalások során igyekszik minél kedvezőbb feltételeket kiharcolni a létszámcsökkentésben érintett munkavállalóknak.

A szakszervezet fontosnak tartja a Tescónál dolgozók bérének rendezését is, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a bérekről és cafeteria-juttatásokról a munkavállalók számára kedvező megállapodást írjanak alá a cég vezetőségével – állt a közleményben.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek