Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közös tarifarendszer terve várhatóan idén kerül a kormány elé, jövőre vezethetnék be – mondta Dávid Ilona, a MÁV vezére.
A vasúttársaság elnök-vezérigazgatója a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, szeretnék elérni, hogy az utasok egyetlen jegy megvásárlásával igénybe vehessék az adott vonalon közlekedő MÁV, Volán és helyi közlekedési eszközöket. „Bár a kormány idén már tárgyalhat az új rendszerről, az valószínűleg csak jövőre léphet életbe” – mondta.
A MÁV vezére szerint probléma, hogy a vasutas szakközépiskolák egy részét megszüntették, és alig van már olyan képzés, ahonnan a cég az utánpótlását biztosíthatná. Dávid Ilona szerint már most is munkaerőhiánnyal küzdenek, legalább 300 emberre lenne szükségük.
Az elnök-vezérigazgató egy másik kérdésre adott válaszából azonban kiderül, hogy támogatja a szakképzés átszervezését, a munkáltatók bevonását. „Ha nem kezeljük ezt a helyzetet, öt-hat év múlva nagy bajba kerülhet a magyar vasút” – teszi hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.