szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

November 30-án tartják az első magyarországi menedzsment állásbörzét, amelyen 20 startup keres gazdasági vezetőt, marketingest, értékesítési vezetőket.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a startupok kudarcainak két legfontosabb oka, hogy nincs valódi igény a termékre, valamint nincs megfelelő menedzsment. Ugyanakkor, ha egy startup termékére van már fogyasztói igény, akkor a legtöbb nehézséget a hozzáértő cégvezetés már nagy eséllyel le tudja küzdeni. Az első ilyen jellegű állásbörzével, ezen a problémán szeretnének segíteni a szervezők. A rendezvényen lehetőség ad arra, hogy kezdő vállalkozások ötleteik bemutatása mellett számukra megfelelő szakembereket nyerjenek meg maguknak.

„Egy startup fennmaradásához, sikeréhez, a megfelelő tőkebevonás mellett, ugyanolyan fontos, hogy a kezdő vállalkozásokat már az elején tapasztalt vezetők mentorálják vagy vezessék” – véli Ilyés Márton a RoadRun-R inkubátorház ügyvezető igazgatója. A szakember szerint a cégvezetési ismeretek egyre inkább felértékelődnek a kezdő vállalkozások indulásakor, hiszen a növekedés során, a tőkebevonás mellett, ma már ugyanolyan fontos, hogy magasan képzett, tapasztalatokkal rendelkező szakértő-vezetőket integráljanak az ötletgazdák vállalkozásaikba.

A rendezvény egyben szakmai tapasztalatcsere is – a fellépő csapatok előzetesen összegyűjtik a legfontosabb gazdasági kihívásokat, releváns problémákat, amelyekre szakértőkkel keresik a nap során a megoldásokat. A szervezők szándéka, hogy a KarrierHub egy rendszeres platformjává váljon a magyar startup világnak, ahol a megfelelő szakemberek és vállalkozások egymásra találnak, hogy a sikeres vállalkozás váljon az álmaikból. A BEEP-BEEP KarrierHub további szervezői a Design Terminál, a helyszínt biztosító H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ és a Rajk Szakkollégium.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!