Az Uber működési mintájára épített startup az otthon főzőket és az éhes embereket kötötte volna össze. „Beugrott, hogy csinálok egy olyan vállalkozást, ami ugyanúgy, mint az Ubernél, a sharing economy elvén működik, ugyanúgy, mint az Ubernél, lokáció alapon, nyomon követhető, ugyanúgy, mint az Ubernél, okostelefonnal lehet fizetni, és ugyanígy, mint az Ubernél, a végén milliárdos leszek” – kezdi beszámolóját Kalmár Péter alapító.

Hogy miért nem lett az, és miért bukott meg a vállalkozás azt hosszasan taglalja a szerző. Többek között kitér az applikáció fejlesztésével kapcsolatos nehézségekre is. „Előre szóltak, hogy baj lesz, mert még egy ennél egyszerűbb rendszert/alkalmazást is hosszan és sokan tesztelnek, mielőtt piacra dobják a béta verziót. Mi viszont se kevesen, se röviden nem teszteltük, egyszerűen csak kiraktunk egy 6 hónapos koraszülöttet a tűző napra. Vagy a regisztráció nem működött, vagy nem sikerült bevarrni az elektronikus fizetéshez a Barion tárcát, vagy sikerült, csak rosszul, vagy nem lehetett foglalni, vagy épp ebédajánlatokat feltenni, vagy baj volt a bejelentkezéssel, vagy a fizetéssel – de legtöbbször ezek együtt."

Ennek ellenére a sajtómegjelenéseknek köszönhetően egy darabig „divat” lett letölteni az applikációt, de a szerző bevallása szerint is, gyakorlatilag használhatatlan volt: „vagy azért mert tele volt kritikus hibával (bug) vagy azért, mert nem volt elég ajánlat soha fent a rendszerben”. Amikor pedig ezek ellenére sikerült összehozni az éhes felhasználókat a házigazdákkal, megjelentek a NAV ellenőrei.

Alighogy elindult a közösségi etetés, a Nébih a halálát kívánja

Azt még nem tudni, hogy az új közösségi népélelmezési mobilalkalmazás, a Yummber gerjeszt-e akkora felfordulást a szakma hivatalosnak vagy professzionálisnak nevezett szegmensében, mint az Uber a taxisok világában, de már az indulás előtt 700-nál is több önkéntes szakács jelentkezett be a rendszerbe.

A befektetői pénzzel nem volt probléma, ahhoz képest, hogy sok más startup hónapokig-évekig hiába kilincsel befektetők után, a Yummbernél ez gyorsan ment, és a pénz egy-két hónapon belül a számlájukon volt. „Ahogy megérkezett, mindenki rendelkezni akart fölötte, és mindenki vigyázni akart rá”. Végül csupa olyan dologra költötték, „amire vagy semmi szükség, vagy pedig semmi értelme nem volt. Esetleg a kettő ötvözete.”

Hiába voltak szexik a befektetőknek, hiába tetszett az ötlet rengeteg embernek, hiába a sok konferencia- és kerekasztal-meghívás, hiába a sok pozitív sajtó, végül is „alig-alig tudtak elmenni az emberek egy jót enni”.

Az ötletgazda szerint ez – a technológiai problémákon felül – egyfajta passzivitás miatt volt, amit nem tudtak kezelni. „Épp amikor letöltik az alkalmazást, amikor megnézik, amikor regisztrálnak, nem volt a közelükben ínyükre való menü. Utána – mivel az első próbálkozás sikertelen lett – el is felejtik. Ha mégsem, akkor mikor másodjára járnak így. A kitartóbbak előre foglaltak, és hajlandóak voltak kicsit utazni is, csakhogy végre belekóstolhassanak a kalandba, de ők voltak a törpe minoritás. Nem lehettek többen két-három tucatnál a több ezer regisztrált vendégből. Tipikus tyúk-tojás helyzet: “majd főzök, ha lesz vendég” VS “majd megyek, ha lesz elég ajánlat”.

A Yummber másfél éves történetében a legnagyobb problémát Kalmár mégis a belső pozícióharcokkal lefárasztott – így működésképtelen – menedzsment összehangolatlan kapkodásába látja. „Amikor épp még nem volt pénz, akkor bezzeg volt nagy hírverés, de még szinte használhatatlanul rossz volt az informatikai rendszer, és nem volt csapat sem. Amikor lett pénz, akkor kicsit látványosabb lett a fejlődés, napi 6-8-10 ajánlat is lett a rendszerben a kezdeti heti 3-4 ajánlathoz képest, de még ez sem érte el azt az ingerküszöböt, amit valódi tractionnek nevezhetnénk. Ráadásul a napi 40-50 adagból jó ha 6-8 adagot ettek meg a vendégek, a többinek a költségét a Yummber állta. Gyorsan égett a pénz, gyorsan el is fogyott.”

Alapvetően tehát az volt a baj, hogy nem volt soha olyan elkötelezett csapat, ami ebből a vállalkozásból szeretett volna meggazdagodni, legfeljebb olyan csapattagnak nem nevezhető munkatársak, akik csak valami szabad szemmel is látható fix havi jövedelmet akartak kapni az első körös befektetői tőkéből – összegez az alapító.