szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A cég eladásai visszaestek, így valami újat kell mutatniuk, hogy visszaszerezzék a vásárlókat.

Tesztprogramot indít egyik legrégebbi üzletében a H&M: a cég a megszokottól eltérő elrendezéssel próbája visszacsalogatni azokat a vásárlókat, akik az elmúlt időszakban elpártoltak a márkától. Az üzletek eladása a Reuters szerint jelentősen visszaesett, a cég nem bírta az erős piaci versenyt, és emiatt közel 4,1 milliárd dollárnyi eladatlan ruhakészlet halmozódott fel a vállalatnál.

A H&M nagyrészt a versenytársaktól ellesett trükkökkel igyekszik megújítani üzleteit: a boltok kevésbé lesznek zsúfoltak, a részlegeken belül színek szerint rendezik el a ruhákat, és lesznek zártkörű rendezvényeik is. A kínálatot pedig igyekeznek majd a helyi ízléshez és szükségletekhez igazítani.

A cég szerint a cél a minőség javítása, és az, hogy a márka elmozduljon a prémium kategória felé. Emiatt elképzelhető, hogy kisebb lesz a kínálat, de abból sokkal szebb környezetben válogathatnak a vásárlók.

A vállalat 69 országban összesen 4801 üzlettel rendelkezik, amivel a világ második legnagyobb üzletláncává nőtte ki magát. Az első helyen az Inditex áll, amely többek között a Zara márkával szerzett népszerűséget.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!