Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az eredeti terv másfélszeresébe került az olimpiai pályázat előkészítése.
Több mint 16 milliárd forintot költött a Budapest 2024 Zrt., amelynek a feladata a 2024-es olimpiai pályázat megszervezése volt – írta az Átlátszó. 2016-ban és 2017-ben anyagjellegű ráfordításokra 14,9 milliárd forint ment el, bérekre és járulékokra további másfél milliárd.
Mindez főleg annak a fényében érdekes, hogy az eredeti megvalósíthatósági tanulmányban arról volt szó: a pályázati procedúra tízmilliárd forintból ki fog jönni.
A Budapest 2024 Zrt. két év alatt kétmilliárd forintot költött el kommunikációra, 7,2 milliárdért szerződtek a külső szakmai tanácsok ellátására, és 3 milliárd forintos keretszerződést kötöttek médiára, valamint reklámozásra – ezekről nem tudni, hogy végül a keretből mennyit fizettek ki.
A cég végelszámolása mostanában zárul le, már a záró beszámolót és az ehhez kapcsolódó adóbevallásokat készítik. A társaságnál ma már nem dolgozik egy alkalmazott sem.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.