„Belépnek, és csak ámulnak, micsoda gazdag ember lehetek én” – mutat körbe Kocsis Gyula szűcsmester a 16. kerületi háza alatti bemutatóteremében. A bundák, kabátok, sapkák, sálak, babacipők, tárcák és ki tudja, még hányféle szűcstermék készlete valóban impozáns, mögöttük azonban évtizedek kemény munkája és a nehéz időkben beragadt termékek egész sora áll.

Még a legkülünlegesebb fazonokhoz is tartozik illő arcforma és egyéniség.

Máté Péter

Már egy 1875-ből fennmaradt házassági levél is Kocsisék szűcsmesterségét bizonyítja, sőt a család ennél is korábbról, 170 évvel ezelőttről származtatja a szakma elsajátítását, azóta pedig minden generációban akadt legalább egyvalaki, aki továbbvitte a stafétát, Gyulának például a testvére is szűcs.

Egy szűcs-ős házassági anyakönyvi kivonata 1875-ből

Máté Péter

A Kocsis-ősök úgynevezett fehér szűcsök voltak, akik a juhbőrt dolgozták fel, míg a német szűcsök a nemesprémmel foglalkoztak. Gyula már mindkettőhöz ért, mert megköveteli a piac. Nagyszülei idejében a sváb szűcsök komoly konkurenciát jelentettek: „Az ő portékájuk mind ki volt hímezve, és ugyanannyiért adták, mint a fehér szűcsök. Mellettük művészet volt eladni.”

Később aztán művészet lett megélni is. A Rákosi-korszakban hozzá sem lehetett férni az alapanyaghoz, a bőrkabát az ávósok privilégiuma volt. „Apámhoz bekopogott valaki, hogy szerzett kecskebőrt, varrjon neki kabátot belőle. Ezt az embert nem sokkal később letartóztatták, és hamar kiderült, ki varrta neki a kabátot."

Két évet ült apám a börtönben emiatt.

A régi német gépek ''még a drótot is megvarrják''.

Máté Péter

A hatvanas-hetvenes években az alapanyaghiány ugyan enyhült, de a nagy gyárak rendszeresen elhappolták a jobb minőségű portékát. „Apámnak az volt a mondása, hogy ami van, azt meg kell venni, mert később nem lesz. Így aztán mi mindig mindent felvásároltunk, amit otthagytak.”

A hetvenes évektől egyre nagyobb kereslete volt az irhabundáknak, az aranykor azonban egy évtizeddel későbbre tehető. A nyolcvanas években Magyarországon épp túlszaporodtak a hörcsögök, tönkretették a termést, szabad volt a befogásuk. A Lengyelországból érkező, nyúlszőrből készített usánkák, illetve a rókasálak divatja csak erősítette a keresletet.

Nincs két egyforma termék, hiszen az igazi szőrméknél a szálirány és a szín biztosan egyedi.

Máté Péter

A hazai csincsillatenyészetek is akkoriban alapozták meg hírnevüket, azóta a legnagyobb szőrmeaukciókon a magyar árak az irányadóak. A csincsillabunda pedig annak ellenére kelendő, hogy ez az egyik legkényesebb szőrme; a pihe-puha szőrszálak és a papírvékony bőr még megfelelő tárolással, azaz a szükséges páratartalmat és hőmérsékletet garantáló úgynevezett megóvás-szolgáltatásban is csak néhány évig bírja.

A csincsillát azért veszik, hogy a szomszédot megegye a sárga irigység – összegzi Gyula.

A szőrme ára és tartóssága között egyébként fordított arányosság áll fent; minél drágább az alapanyag, annál kevésbé bírja a terhelést. Gyuláék így továbbra is elsősorban fehér szűcstermékeket állítanak elő, és azokat minden hétvégén más-más vásárban értékesítik. A vásározás testileg-lelkileg kimerítő: „Sokszor úgy néznek ránk az állatvédők, mint a véres rongyra. Van, aki elsírja magát, mikor meglátja a termékeinket.”

A kedvenceim azok, akiknek közben bőrcipő van a lábukon, és kolbászt esznek – mondja Ádám, Gyula egyetlen fia.

''Egy év ha háromszor lejutunk apával pecázni, de onnan is vásározni megyünk.''

Máté Péter

Gyula apjuk halála után különvált öccsétől, és otthagyta az ügyfélkört is. Egy ideig a Kazinczy utcában volt boltja, de a kétezres évek eleji plázaboom teljesen ellehetetlenítette az üzletet. A legrosszabb évük a 2008-as válságra következett: semmit nem adtak el, csak javításokból éltek. Gyula a város szélére költözött, a családi ház alá műhelyt és üzletet épített.

„Akkoriban még kukoricaföldek voltak körülöttünk, nem látszottunk ki belőle” – indokolja Gyula, miért fogtak vásározásba. Abban is bíztak, hogy az irhakabátokra vidéken nagyobb lesz a kereslet; bár a könnyített irhák már 5 C°-tól hordhatók, autós, városi élet mellett ilyesmire alig van igény. „Ádám párszor eljött segíteni, aztán azt mondta: apa, nem lehet igaz, hogy csak így tudjunk eladni” – nevet Gyula.

Egy harmincnyolcszoros keresztapa Kocsis-ős egy régi vásárban: ''Mindenki tőle vásárolt, mindenki őt akarta keresztapának.''

Máté Péter

Ádám kereskedelmet és marketinget tanul az egyetemen, ő készítette a honlapot, keresőoptimalizál, stratégiát ír. „Nagyon tetszik apa mestersége, de nem tudtam még rászánni magam, hogy belevágjak, mert láttam, milyen küzdelmes. Most abban bízom, hogy a négy lánytestvérem közül majd valamelyik átveszi a műhelyt.”

Mindig lefelé néznek, szűcsbetegség a meszes nyak. Gyula jógázik, fut és kosarazik, hogy bírja a munkát.

Máté Péter

A mesterséget megtanulni már csak inaskodással lehet, megszűnt a bőripari középiskolai oktatás Magyarországon. Az inasévek viszont nagyon hosszúra nyúlhatnak, „fel kell kötni hozzá a textíliát”. A képzés után Gyula például évekig csak a hozott kabátokat bonthatta szintén szűcs nagybátyjánál és unokatestvérénél, aztán újabb évekig kisebb darabok összevarrását bízták rá.

Pedig a szakmát szinte már az iskola előtt kitanulta: „Mindig a rámázóasztal alatt játszottunk az öcsémmel, hát apám befogott minket tűbe fűzni a cérnát. Sosem tudtunk olyan gyorsan végezni, mint ahogy ő pikírozta a szőrmét.” A fortélyokat állítólag nem is lehet maradéktalanul elsajátítani – legalábbis Gyula azt mondja, minél régebb óta van a szakmában, annál jobban elbizonytalanodik a tudásában.

Gyula szerelmes a mesterségébe, de a gyerekeit szívesebben látná egy hivatalban.

Máté Péter

A nagy nehezen megszerzett szakismereteket viszont rengetegen a sutba dobták, szűcs ismerősei közül alig maradtak a pályán, „többségük ma szőrt se akar látni”. De nemcsak a szűcs szakma van kihalófélben, hanem a szőrmekikészítőé is: „Budapesten ezzel már szinte senki nem foglalkozik, és az a jó minőséget garantáló vidéki mester, akitől mi vásároltunk, nyugdíjba ment. Most egy spanyol cégtől kell beszereznünk a bárányszőrt.”

Gyula viszont azt vallja, ő nem megy nyugdíjba, hiába van már meg a negyven éve. „Amíg tudok mozogni, csinálom.” És egyelőre van mit: a honlap miatt például már amerikai magyarok is megtalálták őket, aki ide hozzák javíttatni bundáikat. A hazai megrendelők többsége egyébként érdekes módon a fiatalabb, 35-45 éves korosztályból kerül ki.

100 éves pitykegombok: amikor nem volt szaru, még a gomb is bőrből készült.

Máté Péter

Elegük lett a kínai termékekből, a környezetszennyező műszőrméből, és abból, hogy mindenki a pufidzsekinek nevezett, vatelinnel tömött műanyagban közlekedik

– indokolják Kocsisék, miért ez a korosztály találja meg őket. Míg a báránybőr egy, a kikészített szőrme öt év alatt lebomlik, ha elássák, a műszőrme – melyhez, méteráru lévén, szűcs sem kell – csak 500 év alatt képes erre. Kocsisék most azt fontolgatják, hogy átállnak a teljesen bio kikészítésű alapanyagokra, ez egyébként a szűcsbetegségnek számító rák kockázatát is mérsékelné.

Gyula azt mondja, egy jó bunda sosem csak a gazdagok kiváltsága volt. „Bár vannak régi nemesi családok a vevők között, akadnak bőven olyanok is, aki spórolnak, hogy vehessenek egy minőségi kabátot. Egyikük jól megfogalmazta, miért tesz félre érte: mert túl szegény ahhoz, hogy gagyit vegyen.”