Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egy nappal a leicesteri futballaréna parkolójában történt helikopter-baleset után megerősítették, hogy a helyi „aranycsapat” thaiföldi tulajdonos elnöke is a lezuhant gépen tartózkodott. Vicsáj Srivaddhanaprabhát (nyugati átírásban Vichai) csodatévő legendaként tisztelték a közép-angliai kisvárosban. Talán nem véletlenül.
A jómódú thai-kínai vállalkozó családból származó elnök különc szokásairól volt híres. Arról, hogy nagyobb hazai meccsek előtt magánhelikopterével leszáll a Leicester City FC stadionjának kezdőkörében, és ugyancsak a klub logóját és kék színét viselő járgánnyal távozik legnagyobb sikerei színteréről. A szombati derbi után is így tett, utolsó útján, ám azt követően, közvetlenül a felszállás után tragikus balesetet szenvedett, és vele együtt öten haltak meg.
Olykor buddhista boncokat (szerzeteseket) hozatott szülőföldjéről, hogy lelket leheljenek a talizmánokkal is fölkészített játékosokba. A szolid, szemüveges kiskirály a szurkolókkal is szoros kapcsolatot ápolt – ezzel is kilógott a módosabb külföldi tulajdonosok angliai sorából. Áprilisban tartott 60. születésnapján hatvan törzsdrukkert éves bérlettel ajándékozott meg, a Sör Napján ingyenitallal kedveskedett a nagyérdeműnek, olykor szegény sorsú gyerekeket látott vendégül a meccseken.
A nyomdaiparban megtollasodott atyja volt annyira előrelátó, hogy fiát már 11 éves korában külföldre (Tajvanba, majd az Egyesült Államokba) küldte tanulni. Már diákként sokszor tette meg repülővel a hosszú hazautat, és a legendák szerint ekkor ötölte ki a reptereken látott vámmentes üzletek hazai megvalósításának és kiterjesztésének alapkoncepcióját. Később ebből alapozta meg épp a napokban 4,9 milliárd dollárra taksált vagyonát.
De előbb luxuscikkek thaiföldi importjával foglalkozott, helyi kozmetikumok gyártásába kezdett. Egyre jobb kapcsolatokat épített ki a helyi elittel. Alig múlt harminc, amikor megalapította King Power nevű cégét (máig ezt viselik mezükön a klub játékosai), majd Bangkok központjában megnyitotta első vámmentes boltját. Thaiföldön nemcsak a reptereken működhettek effajta kereskedések. A gyorsan fölfutó üzletnek az a lényege, hogy az itt megvett árut távozáskor, az útlevélellenőrzést követőn kapja meg a vevő. Vicsáj szerencséjére ekkortájt lódult meg a kellemesen költekező kínai turistaáradat Thaiföldre (is).
Hamarosan a nemzetközi reptéren, sőt a többi kurrens helyi és térségbeli nagyváros repülőterén is egyre jobban bejáratott lett a King Power név. És főnöke is bejáratos lett a legelőkelőbb körökbe. 1998-ban a vadonatúj bangkoki Szuvarnabhumi légiközpontban 2020-ig monopolhelyzetet biztosított magának. A közelben megnyitotta a másik kedvenc sportágának, a lovaspólónak szentelt klubot, amely alig hat év múltán nemzeti szövetséggé nemesült. A királyi udvar nagyjai, tábornokok és mágnások űzték itt szabadidő-tevékenységüket és egymás kapcsolatát.
Vicsáj pedig épp a lovaspóló révén poroszkált a brit uralkodó család közelébe is. A ködös Albionban is lovardát nyitott. A szuperelőkelő londoni Ham Polo Clubban 2007-ben életfogytig tartó tagságot szerzett, sőt 2008 és 2012 között a klub elnökévé is megválasztották. Állítólag Károly trónörökös és fiai is előszeretettel élvezhették itt a társaságát.
Ám széles körben akkor vált ismertebbé, amikor 2011-ben előbb klubszponzorként a Leicester City támogatója lett, majd egy váratlan lóugrással, alig 38 millió fontért megvette az ekkor csak másodosztályú klubot. A stadionra kihelyeztette a (nemrég elhunyt) thai király arcképét, csapata mezén hirdette a King Power hatalmas erejét. Aligha ezért, de hamar visszajutottak a világszerte ismert és követett Premier League-be.
Az örök optimista Vicsáj ekkor jelentette ki, hogy csapata három éven belül bekerül a legnagyobb manchesteri (City és United), liverpooli és londoni klubok (Chelsea, Arsenal, Tottenham) tiszteletre méltó társaságába. Megmosolyogták. A fogadóirodák 1:5000 arányban fizettek, ha a klub megnyeri az angol bajnokságot. A tulajdonos az anyagiakkal sem fukarkodott, hogy merész jóslatát valóra váltsa (bár messze elmaradt a Nagyok pénzgyáraitól). A lovagias góré újabb 180 millió fontot ígért az építkezésre.
És ekkor bekövetkezett a csoda, a 2015-16-os szezonban a Leicester – mindenki meglepetésére – bajnoki címet nyert. Fölfedezettjük, a semmiből kiemelt Jamie Vardy gólkirály lett. Az aranylábú gyerekek – élükön Vicsájjal, nejével és nagyfiával – nyitott, kékszínű klubbuszon gördültek be városukba, hogy learassák a győzelem gyümölcseit. A Főnök jóvoltából 19 focistájuk egyenként 100 ezer fontba kerülő BMW-t kapott. A sikerkovács edző, az olasz Claudio Ranieri aztán a csapat visszaesése miatt már a következő évben távozott, de a gárda javát sikerült még egyben tartani. Vardy négy évvel meghosszabbította szerződését, új válogatott játékos is érkezett, az arab csodacsatár Mahrez is – ekkor még – maradt. A varázs egy évig tartott. A gárda középcsapatként megkapaszkodott, és közben a futballbarát főnök időközben a belgiumi Leuven csapatát is bevonta birodalmába.
III. Richárd, a pénz és foci: mélyből az élre
Előfordulnak csodák a labdarúgásban, ha megfelelő anyagi alapjaik vannak: a thaiföldi tulajdonban levő Leicester City a kiscsapatok sorsára rácáfolva tör babérokra. A magyar mezőnyben az extra állami támogatások sem üdvözítenek. A Bajnokok Ligájában indulás jogát már biztosan megszerezte, a hátralévő fordulóknak már „csak" az a tétje a Leicester City FC számára, hogy elnyeri-e története első bajnoki címét az angol labdarúgás legfelső osztályában.
Volt miből. A Forbes magazin milliárdosokat lajstromozó különszámai változatlanul számon tartják Vicsáj – és famíliája – gyarapodását. A diadal küszöbén, két esztendeje 3,2 milliárdra taksálták. A családfőt az ötödik leggazdagabb thaiként regisztrálják (az ottani szupergazdagok többsége szintúgy kínai származású) – a King Power kiskirályának vagyonát immár 4,9 milliárd dollárra becsülik.
A thai tulajdonost Angliában is okkal tartották nagyra, a Főnök saját szavai szerint úgy irányította a csapatot, mint egy családot. Való igaz, jó ideig atya, fiú és Emon anya vitte a boltot. Hogy aztán fokozatosan a szintén bonyolult nevű fiú, Ajjavatt Srivaddhanaprabha vegye át a kormányrudat. Őt a szurkolók – az egyszerűség kedvéért – csak Topként tisztelik. Most már végképp ő itt az irányító játékos.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.