Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közelgő választások miatt hasznosnak bizonyulható Euro Publicity Kft. megvétele a simicskátlanítás egy újabb fejezete.
A cégadatok szerint Vörös József ügyvéd november 8-án vette át az Euro Publicity Kft. közterületi reklámozással foglalkozó céget Nyerges Zsolt üzletembertől, akihez még nyáron került korábbi üzlettársa, Simicska teljes cégbirodalma – szúrta ki a 24.hu.
A reklámcég vélhetően jó szolgálatot tesz majd a jövő évi európai parlamenti és önkormányzati választás előtt. Korábban megírtuk, hogy Simicska Lajos piaci hatalma 2014-ben kezdett megrogyni, júliusban pedig szinte minden érdekeltségét egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak adte el. Már akkoriban megjelentek olyan hírek, hogy ő csak közvetítő szerepet tölt be, és a cégek idővel Mészáros köréhez kerülnek majd.
Korábban a Direkt36 írta meg, hogy a milliárdos árbevételt termelő Mezort Zrt. agrárcég is az ügyvédé lett, így most már két egykori Simicska-cég került Mészáros Lőrinc bizalmasához. Vörös korábban Mészárost képviselte egy földvásárlási árverésen, valamint jogi képviselője a miniszterelnök által alapított és Mészáros vezetette alapítványnak, mely a felcsúti Puskás Akadémiát üzemelteti.
A Közgép építőipari céget októberben adta el Nyerges Zsolt a körbeszerzéseken siekrrel teljesítő Duna Aszfalt tulajdonosának, Szijj Lászlónak, aki egy horvát ingatlanfejlesztőben is társtulajdonosa Mészáros Lőrincnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.