Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Elengedi a kormány a legreménytelenebb lakáshiteladósok kezét, miután bezárja a Nemzeti Eszközkezelőt. Aki viszont már bejutott, az további előnyöket kap.
A családtagokkal együtt 300-400 ezer embert fenyeget a veszély, hogy meg nem fizetett hitelük miatt elveszíthetik az otthonukat – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter kommunikációs részlege a HVG érdeklődésére azzal indokolta a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. bezárását, hogy az „átmeneti eszköz és krízismegoldás volt a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére”. Most viszont már megérett az idő a végleges megoldásra, vagyis az ingatlanok visszajuttatására a korábbi tulajdonosoknak, akik az eddigieknél sokkal kedvezőbb feltételekkel vásárolhatják majd meg a volt lakásukat. Arról viszont nem szól a fáma, hogy mi lesz azokkal, akiktől csak ezután fogják elvenni az otthonukat.
Eddig legalább volt esély arra, hogy a legrászorultabb jelzáloghitelesek – ha megfeleltek egy sor kikötésnek – bekerüljenek az eszközkezelő programjába. Mostantól viszont csak azok járhatnak jól, élvezhetik az extra visszavásárlási kedvezményeket, akik már biztonságban vannak.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.