EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Szigorúbb büntetés járhat az illegális hulladékkihelyezésért – most azt is elmondták az egyik hulladékgazdálkodási cégnél, pontosan mi férhet bele ebbe a kategóriába.
Már készül a jogszabálytervezet, amely szerint szabálysértés helyett bűncselekmény lenne az illegális hulladékkihelyezés – jelentette be Palkovics László még a múlt héten. Most pedig Éder Andrea, a soproni hulladékgazdálkodási közszolgáltató osztályvezetője a Magyar Hírlapnak azt is elmondta, mi számíthat illegális szemetelésnek.
A hivatalos megfogalmazás szerint az az illegálisan lerakott hulladék, amit „nem a megfelelő helyen adnak át a hulladék kezelőjének”. Ez lehet akár a szelektív gyűjtősziget mellé elhelyezett kertigarnitúra, vagy a garázssor elé lerakott tévé is, de a legnagyobb probléma a külterületi hulladékelhagyás.
A kis hulladék is illegálisan lerakott hulladék, az árokparton, az erdőben vagy a szőlők között felhalmozott építési törmelék, kibelezett hűtők, olajos rongyhalom évszázadokig csúfítják és szennyezik a talajt.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Átvette a főváros rendőrsége fölött az ellenőrzést, és a washingtoni Nemzeti Gárda katonáit küldte az utcára Donald Trump, akinek mindezt lehetővé teszik a törvények. És az is igaz, hogy Washingtonban súlyos probléma a bűnözés, a lépés mégis az elnöki erőfitogtatás újabb példája.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
A hír hallatán Szijjártó Péter felháborodott.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.