Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A csökkenő hallgatói létszám miatt vannak működési problémái több karnak, ezért szükség van arra, hogy reklámra költsenek – magyarázta a kancellár.
Reagált az ELTE a hírre, hogy ebben a tanévben eddig 51 millió forintot költöttek kommunikációra és reklámra. Az egyetemnek kizárólagos szerződése van a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft. által alkotott konzorciummal – ez a két cég készíti a kormányzati kampányok nagy részét is. Az egyetemen eközben karonként 250 millió forint megszorításra van szükség, eddig 64 dolgozótól váltak meg.
Scheuer Gyula kancellár úgy válaszolt erre: az ELTE egyes karainak működési problémái „jelentős mértékben az egyre csökkenő hallgatói létszámból fakadnak”, ezért ezekre a karokra, valamint az új képzésekre próbálnak megnyerni a kommunikációval minél többeket. Azt is hozzátette: az ELTE kommunikációs költségei hazai felsőoktatási összehasonlításban szerények, a nemzetközi összehasonlításban pedig elenyészőek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”