Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A görögdinnyével és a fehér paprikával is gyakran csalnak a kereskedők.
Ahogy a hvg.hu is beszámolt róla a 24.hu írása nyomán, egy termelő állítása szerint olcsó, néhány száz forintos importepret csomagolnak át a Nagybani piacon, és adnak el magyarnak nevezve 1000-1800 forintos áron egyes kereskedők.
Csizmadia György gyümölcstermelő, a FruitVeb volt alelnöke az InfoRádiónak azt mondta, nem a földieper az egyetlen, amellyel így verik át a vásárlókat. Úgy fogalmazott: számos termelővel tart kapcsolatot, tőlük kapott mobiltelefonos videókat, amelyeken látszik, hogyan zajlik a zöldségek és gyümölcsök „átmagyarítása”.
Ezzel Csizmadia szerint az a fő probléma, hogy sokszor olyan áru jön be külföldről, ami valamiért ott nem kerülhetett polcokra. „Nem lehet elképzelni, hogy Spanyolországban is ilyen olcsón tudjanak epret eladni, mint Magyarországon, magasabb munkabér mellett” – magyarázta.
Szerinte a görögdinnyével is hasonló a helyzet: "Görögországban már szezon vége van, nálunk éppen indul, és ilyenkor az olcsó áru a szabad áramlás miatt megjelenik Magyarországon".
Hasonlóan magyarítják még szerinte a fehér paprikát is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.