Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy osztrák konzorcium a nyertes.
Nettó 580 millió forintért tervezheti meg a Csepel-sziget északi csücskét és a szemközti pesti partot egy osztrák építészkonzorcium, a Snohetta Studio Innsbruck és a Besch und Partner. Az erről szóló hír kedden jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, a G7.hu gazdasági portál szúrta ki. A szerződést már alá is írták a Fürjes Balázs vezette Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjával.
A Budapest Déli Városkapu Fejlesztés névre keresztelt projekten lényege először az volt, hogy itt épüljön fel az olimpiai falu és az atlétikai stadion, ha Budapest rendezheti a 2024-es olimpiát. A pályázat visszavonása után úgy döntött a kormány, hogy sok más mellett egyetemistáknak szánt diákváros épül a területen, 8-12 ezer férőhellyel. Lesz gördeszkás park, BMX-pálya, mászófal, valamint kajak-kenu klubház és pálya is, átalakítják a közlekedést, a városnak azt a részét egyfajta kis Velencévé alakítanák át – írja a lap.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.