Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nagy-Britanniában elsőként váltak meg az egyszer használatos műanyagoktól az üzletlánc oxfordi boltjában.
A vásárlók tésztát, müzlit, rizst és fagyasztott gyümölcsöket mérhetnek ki és vihetnek haza hozott dobozaikban a brit Waitrose üzletlánc oxfordi üzletéből – számol be a BBC.
Arra is lesz lehetőségük a betérőknek, hogy dobozt béreljenek az üzletben: az 5 fontos (1800 forintos) letétet visszakapják, ha használat után visszaviszik a tárolót.
A kísérlet keretében több száz élelmiszert vettek ki felesleges csomagolásból és tettek át adagolható tárolókba, így ez a bolt lett az első a mainstream szupermarketek közül Angliában, amely megkísérli az egyszer használatos csomagolások teljes mellőzését.
A cég társadalmi tudatosságért felelős szóvivője azt nyilatkozta, hogy a vásárlók fenntartható vásárlási vágyát igyekeznek kielégíteni a döntéssel.
Nagy-Britanniában az üzletláncok része az olcsó műanyagzacskóktól is megvált már, sőt, a Tesco beszállt a Terracycle ugyancsak kísérleti programjába, amelynek célja, hogy a boltban megvett vagy online rendelt termékek csomagolása visszakerüljön a gyártókhoz, akik újra felhasználják.
Jelentős változás az Aldinál: felveszik a harcot a műanyagokkal
A kormánykritikus lap kiadója beperelte volna az üzletláncot, amiért nem árusít Magyar Hangot, de az Aldi közölte, áprilistól már fognak. Szerintük eddig is csak azért nem lehetett náluk kapni, mert ritkán egyeztetnek a lapok forgalmáról.
Magyarországon is probléma a szupermarketekben a műanyag zacskók száma, az Auchan 2017-ben például 22 milliót adott el belőlük. Az ingyenes füles szatyrok viszont már jó ideje eltűntek a polcokról, és a most kapható táskák nagy részben újrahasznosított anyagokból készülnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.