Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A pláza évente több mint 20 millió látogatót fogad.
Jelentősen megújul az idén húszéves budapesti Westend bevásárlóközpont, az átalakulásra több millió eurót fordítanak - közölte a tulajdonos West End Magyarország Zrt.
A bevásárlóközpontban jelenleg több mint 400 üzlet található, ennek több mint egyharmada kicserélődött az elmúlt három évben egy tudatos, új célcsoportokat célzó stratégia eredményeképpen.
A következő három évben számos új üzlet és szolgáltatás, valamint további fejlesztések várják majd a látogatókat. Az épület egyes részeit felújítják, így a csaknem 50 éttermet és kávézót magában foglaló ételudvart is.
Az átalakítás során maximálisan kihasználják a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket. A logó mellett megújul a tájékoztatórendszer is, ahol szintén a digitális felületeket helyezik előtérbe. A bevásárlóközpont a jövő év első felében bevezeti az egyszerű, papírpénzmentes parkolást.
A pláza évente több mint 20 millió látogatót fogad. Az MTI kérdésére a West End Magyarország arról tájékoztatott, hogy az elmúlt három évben átlagosan 5 százalékkal nőtt a látogatószám. A társaság éves árbevétele meghaladja a 30 millió eurót.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.