Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tisztességtelen gyakorlatnak minősül, ha az életbiztosítási szerződésben az szerepel, hogy a halálesetet 8 napon belül írásban kell jelenteni, és a halottvizsgálati bizonyítványon kívül más dokumentumokat is be kell szerezni.
A bíróság jogerősen megállapította, hogy tisztességtelen az életbiztosítási szerződéseknek az a kikötése, amely szerint a biztosítási eseményt, például az elhalálozást 8 napon belül írásban be kell jelenteni a biztosítónál.
Az ügyészség egy életbiztosítási szerződéseket kötő biztosítót perelt – azt nem írták meg a közleményben, hogy melyiket, de a legtöbb biztosító alapvető elvárásként kiköti, hogy bármilyen eseményt 8 napon belül jelentsenek.
A másodfokú bíróság egyetértett az ügyészséggel abban, hogy a biztosítók nem alkalmazhatnak az ügyfelek helyzetét nehezítő megkötéseket, azaz azzal, hogy a fogyasztót kötelezik az írásban tett bejelentésre, megsértik a Polgári Törvénykönyvet. A bíróság azt az ügyészi álláspontot is osztotta, hogy a biztosító által meghatározott 8 napos határidő elfogadhatatlanul rövid.
A fellebbezési eljárásban azt is kimondták, hogy a megfelelően kitöltött halottvizsgálati bizonyítvány minden olyan adatot tartalmaz, amely a biztosító teljesítéséhez szükséges. Tehát az, hogy a biztosító eddig több más dokumentumot is elkért – például a boncjegyzőkönyvet vagy a műtéti napló másolatát – jogellenes.
Az érintett biztosító nem csupán a bejelentést tette kötelezővé 8 napon belül, hanem minden általa lényegesnek tartott körülmény előadását is, aminek elmulasztása a mentesüléséhez vezethetett, ami szintén tisztességtelen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.