Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A terminál építése mellett rendeznék a repülőtér környezetét, és új közlekedési csomópont is épülne.
A Budapest Airport folytatja a korábban tervezett fejlesztéseit, amelyek értéke elérheti az egymilliárd eurót is – írja az mfor.hu.
A cég a hvg.hu-nak pár napja arról nyilatkozott, hogy a fejlesztésekről már korábban megállapodott a kormánnyal, a repülőteret a belvárossal összekötő vasútvonal megépítéséről (és annak technikai részleteiről) egyetértés született a közös munkacsoportban még a nyár végén, a repülőtéri fejlesztéseket tartalmazó megállapodástervezet aláírásra kész.
Az mfor.hu szerint ezen kívül ebben benne van még az új terminálépület megépítése, a repülőtér környezetének és meglévő épületeinek teljes felújítása, egy közlekedési csomópont kialakítása, továbbá a parkolási lehetőségek kibővítése is.
A repülőtéren a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások következtében az utasszám idén drasztikus módon visszaesett. A reptér arról számolt be másfél hete, hogy a gépmozgások száma több mint 70 százalékkal esett vissza a múlt hónapban.
Egy nappal a közlemény megjelenése után a Bloomberg már azt írta, egy magyar cégekből álló konzorcium – benne a Mol-lal – ajánlatot tett a Budapest Airportra. Az ajánlattévőket a Bloomberg szerint Jellinek Dániel közgazdász, az Indotek Group alapítója, többségi tulajdonosa és vezérigazgatója képviseli. Jellinek akkor arról beszélt, hogy "a Budapest Airport tulajdonosainak az eladási szándéka komoly".
A Budapest Airport legnagyobb tulajdonosa, az AviAlliance ugyanakkor azt írta a kérdésünkre, hogy ők hosszú távon gondolkodó befektetők és üzemeltetők, és hisznek a befektetésük gazdasági potenciáljában és hosszú távú növekedésében.
Bukta Gábor, a Concorde részvénypiaci elemzője viszont korábban arról beszélt, hogy a Budapest Airport egy óriási beruházási ciklus kellős közepén van. Ebbe sok minden, például a vasúti fejlesztés is beletartozik, így pedig kérdéses, hogy a vevői konzorcium egyes tagjai – amelyek között emiatt lehet akár egy vasúti fejlesztő is – milyen lehetőségeket látnak ezekben a beruházásokban, amelyet így akár ő is végrehajthatna a jövőben. Az is érdekes lehet, hogy kik lesznek a konzorcium tagjai: ha például van egy biztonsági szolgálat, vagy ezzel is foglalkozó cég, akkor az át tudná venni a BA saját ilyen szolgáltatását – így máris megvan a szinergia, ami vonzó lehet egy befektető számára.
Bárki venné is meg a ferihegyi repteret, árengedményt nem adnak rá
"A Budapest Airportnak nincs tudomása arról, hogy a vállalatcsoport tulajdonosai vételi ajánlatot kaptak volna, és arról sem, hogy a tulajdonosoknak szándékukban állna eladni a repülőteret üzemeltető cégcsoportot. A tulajdonosaink hosszú távra elkötelezett befektetők, akiknek a Budapest Airport menedzsmentjéhez hasonlóan meggyőződése, hogy a repülőtér további növekedésre számíthat a jövőben."
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.