Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A válság miatt turizmusból élő üzletek tömegei zárhatnak be hamarosan, emberek tízezrei kerülhetnek utcára Budapesten az iparkamara szerint.
A drámai helyzetbe került turisztikai vállalkozások megmentésére 50 milliárd forintos Budapesti Válságkezelési Alap felállítását sürgeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45 százalékban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5 milliárd forinttal, továbbá adóelengedéssel és kedvezményes beruházási hitellel járulhatna hozzá a kezdeményezéshez. 75 millió forinttal, költségvetési főösszeg arányosan a BKIK is beszállna az alapba.
„A budapesti turisztikai vállalkozásokat az ország más részeiben tapasztaltaknál lényegesen jobban sújtja, sok esetben már végzetesen érinti a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet.
A 24. órában vagyunk: ha nem fogunk össze, rövidesen több tízezer munkavállaló elbocsátására és tömeges üzletbezárásokra kerülhet sor
– mondta Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
A kamara javaslatcsomagja bértámogatást, kiadáscsökkentést, fogyasztásösztönzést, felújítási támogatást és átképzéseket is tartalmaz.
A BKIK szerint a legnagyobb forrást az ideiglenesen válságba jutott vállalkozások bértámogatására kell fordítani. 6 hónapon keresztül 50 ezer budapesti turisztikai munkavállalónak havi 100 ezer forint bértámogatást kell nyújtani minimális bürokrácia mellett, ami 30 milliárd forint forrást igényel összesen. Ennek kiegészítésére a kormány tegye lehetővé, hogy további 100 ezer forintot havonta köztehermentesen, bérként kapjanak meg az érintett alkalmazottak, a tb-jogviszonyukat pedig az állam fedezze – javasolja a kamara.
A turisztikai vállalkozásoknak kiadásaik csökkentésére lenne szükségük a BKIK szerint ez kiadást nem igényel, viszont önkormányzati bevételkieséssel járna. A BKIK átmeneti bérleti díjcsökkentést, indokolt esetben akár elengedést javasol a fővárosi tulajdonú ingatlanok esetében. Továbbá a közterület-használati díjak mérséklését, elengedését.
A kamara szerint 4 milliárd forint értékben támogatni kellene a vállalkozásokat a higiéniás és a távolságtartási szabályok betartásában:
A BKIK a kereslet felpörgetésére is tett javaslatokat, amelyek számításaik szerint 10 milliárd forintba kerülnének. Ilyen lenne a budapesti lakosság számára utalványok osztása, amivel ösztönözni lehet az éttermi fogyasztást, taxi-igénybevételt és további nehéz helyzetben levő iparágak piacát (pl. 1000 forintos utalvány, amit egy legalább 2500 forintos fogyasztás esetén lehet beváltani). Arra kell törekedni, hogy 1 forint utalvány legalább 1,5 forint további magánfogyasztást generáljon, azaz a végső számla 40 százalékát fedezzék az utalványok. Ez már kellően motiváló a fogyasztó számára, miközben 10 milliárdos kerettel 25 milliárdos fogyasztás generálható célzottan a nehéz helyzetben levő iparágakban.
A kamara szerint további egymilliárd forintból kellene segíteni a turizmusban dolgozók elhelyezkedését, a válság alatt üres szálláshelyek, vendéglátóhelyek felújításának támogatására pedig 5 milliárd forintot irányoztak elő.
Fontos lenne a fővárosi vállalkozások napi működtetéshez szükséges minden információt jól kereshetően tartalmazó budapesti gazdasági honlap létrehozása és működtetése.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét.