Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Miközben a magyar egészségiparnak támogatás helyett inkább megrendelésekre lenne szüksége, a kormányzat támogatási programja már a második körnél tart.
A koronavírus-járvány miatt tízmilliárdokat ad a kormány az egészségipar megerősítésére – írta a szerdai Magyar Nemzet. Gion Gábor államtitkár úgy nyilatkozott a lapnak: a szükséges legfontosabb egészségügyi termékek csupán kevesebb mint húsz százalékát állítják elő magyarországi cégek, másutt ez az arány hetven vagy nyolcvan százalék felett van.
A kiszolgáltatottság csökkentéséért indította a Pénzügyminisztérium az Egészségipari támogatási program elnevezésű pályázati rendszert. A kormány nyáron 50 milliárd forintot különített el az egészségipari cégek támogatására.
A program túl van az első pályázati körön, annak nyomán 32 vállalkozás több mint 30 milliárd forintos igényét fogadta be a tárca
Ez támogatottanként átlagosan 930 millió forintot jelent. A második pályázati körben beérkezett igények elbírálása folyamatban van.
A magyar egészségiparnak elsősorban nem fejlesztési támogatásra van szüksége – tudta meg a hvg.hu ágazati szereplőktől, még a támogatási program kihirdetésekor –, a gyártók annak örülnének, ha az egészségügyi intézmények többet rendelnének magyar cégektől. Azonban miközben a kormány a pénzt számolatlanul költve hordatta az eszközöket a maszkoktól a lélegeztetőgépekig Kínából, az orvosi eszközöket gyártó, magyar tulajdonú, stratégiai fontosságú Dispomedicort csődvédelmi eljárása éppen a járvány idején fordult felszámolásba.Eddig jó volt az olcsó kínai, most fontos lett a kormánynak a magyar egészségipar
Hatalmas összeget szórnak rá a hazai egészségiparra, bár még nem tudni, hogyan, és egyáltalán minek. Közben a kórházak évek óta kénytelenek a silány, de olcsó kínai eszközöket venni, el is véreztek a hazai gyártók. Az állam a járvány alatt se magyar terméket vett, még attól a „stratégiai" cégtől sem, ahol ott voltak a honvédségi megbízottak.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.