Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Stellantis csoport hibrid autóiba kerülő 1,6 literes benzinmotorokból évente 200 ezret állítanak majd elő a szentgotthárdi gyárban, a tervek szerint 2023-tól.
Több tízmillió eurós fejlesztést valósít meg Szentgotthárdon az olasz–amerikai Fiat Chrysler és a francia PSA autóipari konszern összeolvadásából létrejött cégcsoport, a Stellantis – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter közlése szerint csütörtök este kapták a hírt, hogy a korábbi tárgyalások eredményeképpen és az ott dolgozók kiváló munkájának köszönhetően a Stellantis vezetősége úgy döntött,
az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását Szentgotthárdra hozza.
A miniszter szerint azzal, hogy a fő komponensek gyártása, a motor összeszerelése és tesztelése ott zajlik majd, a szentgotthárdi üzem fontos szerepet kap a világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátumának új hibridstratégiájában, hiszen ez az erőforrás hibrid autókba kerül, így hatalmas iránta a kereslet.
A gyárban jelenleg évente 390 ezer 1,2 literes lökettérfogatú motor előállítására van kapacitás, ami az új beruházásnak köszönhetően 200 ezerrel bővül majd – ennyi 1,6 literes erőforrást terveznek gyártani az üzemben. A sorozatgyártás a tervek szerint 2023 első félévében fog megindulni.
Szijjártó hozzátette, hogy a közel 50 százalékos kapacitásbővítés létszámnövekedést is jelent majd, a mostani 800-nál várhatóan jelentősen többen dolgoznak majd a gyárban. Megjegyezte azt is, hogy minden ilyen beruházás túlmutat önmagán, hiszen a cégnek beszállítókat is igénybe kell vennie, amelyek között többen nyilvánvalóan magyarok lesznek.
Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar kormány támogatást fog biztosítani ehhez a beruházáshoz is, a részletekről azonban még tárgyalnak. Egyedi kormánydöntésen alapuló készpénztámogatásról, képzési támogatásról van szó – jelezte, és ígéretet tett arra, hogy amint sikerül megállapodni, részleteket nyilvánosságra hozzák.
A munkahely is megdrágult: a kormány 2020-ban már 16 millió forintért vette darabját
Évek óta nem osztott ki olyan kevés munkahelyteremtési támogatást a kormány, mint 2020-ban. Kiemelkedően nagy projekt nem volt, de az egy munkahelyre jutó átlagos támogatás összege nőtt. A legtöbb pénzt szokás szerint multik kapták, a magyarok közül kiemelhető Rhimkulov Ruszlan Új Selyemútra épülő logisztikai központja.
Arról is beszélt Szijjártó, hogy a beruházás a nemzetközi téren is megerősíti a magyar autóipart, s megjegyezte: a magyar benzinmotor-kivitel már jelenleg is az 5. legnagyobb a világon.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.