Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az ítélet szerint a sztrájk, amennyiben a munkakörülmények javítása vagy béremelés elérése a célja, nem minősíthető rendkívüli körülménynek.
Az Európai Unió Bíróságának keddi ítélete szerint az EU tagállamaiban működő légitársaságoknak kártalanítaniuk kell a sztrájk miatt törölt járatok utasait.
„Amennyiben egy légitársaság dolgozói béremelésre irányuló sztrájkot hirdetnek, az nem minősül olyan rendkívüli körülménynek, ami felmenthetné a légifuvarozót kártérítési kötelezettsége alól” –
olvasható a luxemburgi testület sajtóközleményében.
Az ítélet hátterében a Scandinavian Airlines System (SAS) alkalmazásában álló pilóták 2019-ben tartott hétnapos sztrájkja állt. A SAS járatainak nagyjából 70 százalékát kényszerült törölni, mivel nem tudott megállapodni a pilótákkal a 13 százalékkal magasabb fizetésemelésről. Egy utas 250 euróra vonatkozó kártérítési igényt nyújtott be, egy Malmö és Stockholm közötti járat törlése miatt, amit a társaság rendkívüli körülményekre hivatkozva visszautasított. Úgy érvelt, hogy 117 millió eurót kellene kifizetnie, ha a kárpótlás az összes – körülbelül 380 ezer – utast érintené.
A SAS álláspontját a svéd bíróság is támogatta. Az uniós bíróság szerint azonban a sztrájk, amennyiben a munkakörülmények javítása vagy béremelés elérése a célja, nem minősíthető rendkívüli körülménynek.
A testület kimondta, hogy a sztrájk a munkavállalók alapvető joga, a vállalat működésének „velejárója”, így előrelátható a társaság számára. „Ennélfogva lépéseket kell tenniük az utasokra gyakorolt negatív hatás enyhítése céljából.”
A határozat vonatkozik azokra az EU-tagállamokban működő légitársaságra is, amelyek az unión kívül is működtetnek járatokat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.