EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Egy nagy magyar logisztikai vállalat korábbi üzletág-igazgatója lett a társtulajdonos az ismert üzletasszony cégében.
Az év elején alapított egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatással foglalkozó céget Rogán-Gaál Cecília, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal volt felesége. A DCL Logisztika Kft.-ben azonban február közepe óta már nem csak ő a tulajdonos: a vállalkozásban többségi részt szerzett Win Capital Kft. – írja az Mfor.hu.
A lap szerint Rogán-Gaál Cecília 1,2, a Win Capital 1,8 millió forintos törzsbetéttel lett tulajdonos a DCL Kft.-ben, és megtalálták azt is, ki áll az utóbbi cég mögött:
Szemerey Loránd,
aki a Szemerey Transportnál kezdett, majd miután a cég 2013-ban egyesült a a Waberer's Logisztika Kft.-vel, ő lett a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. fuvarozási és szállítmányozási üzletágának vezetője. Utóbbi cégkivonatából tavaly december végén tűnt el a neve – tette hozzá a lap az Opten adatbázisára hivatkozva.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.