Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az állam költekezésének és a lakásépítéseknek köszönhetően nőttek a beruházások az első negyedévben.
Az első negyedévben 2,5 százalékkal emelkedett a magyarországi beruházások értéke az egy évvel korábbihoz képest, a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva pedig 0,5 százalékkal nőtt a mutató – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez egészen szép szám, főleg úgy, ha hozzátesszük, hogy a tavalyi első negyedévnek az első másfél hónapjában még egy normális évre készültek a cégek, idén viszont végig válság volt.
Csakhogy az is kiderül a számokból, hogy a cégek nem is nagyon mertek költekezni idén január-márciusban. Az 50 főnél többet foglalkoztató vállalkozások beruházásainak értéke 6,3 százalékkal csökkent, nagyrészt azért, mert a külföldi érdekeltségű cégek visszafogták a fejlesztéseiket.
A költségvetési szervek beruházásai azonban 31 százalékkal nőttek. Ha pedig ezt is kettébontjuk, azt látjuk: az önkormányzatok fejlesztései visszaestek, a központi közigazgatási szervek tárgyieszköz-beszerzései azonban majdnem megduplázódtak.
Azt kedd délelőtt fogja részletezni a KSH, hogy miként állt össze az első negyedéves, meglepően jó GDP-adat, de az a most kiadott beruházási számon is látszik, hogy az állam sok pénz elköltésével próbálta pörgetni a gazdaságot.
Ha csak a hat legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágazatot néznénk – amelyek az összes beruházás háromnegyedét adják –, 2,5 százalékkal esne vissza az összesített szám. A kisebb súlyú ágazatokban azonban, éppen azért, mert az állami szervek nagyon sokat vásároltak, akkora növekedést mértek, hogy az már 2,5 százalékos pluszba fordította át az összteljesítményt.
A legnagyobb súlyú ágazatokban így alakult az első negyedév:
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.