Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kormányfő szerint a költségvetés is jól jár azzal, hogy gyerekkori barátja lett a leggazdagabb magyar.
„Minden szabályt be kell tartani és minden adót be kell fizetni” – így reagált Orbán Viktor miniszterelnök a kormányszóvivői sajtótájékoztatón a 100 Leggazdagabb magyar ma megjelent listájára. A kormányfő szerint az ilyen listákról csak annyit tud megállapítani, hogy azok résztvevőinek 80 százaléka még mindig baloldali, a cél sokkal inkább az egyensúly lenne, vagyis több jobboldali szereplő kellene a gazdaglistákra. „Messze vagyunk még a kívánatos egyensúlytól” – jelentette ki.
Mészáros Lőrinc tavaly 351 ezer forinttal gazdagodott percenként és félmilliárddal naponta
Kijött az új gazdaglista, mi pedig számolgattunk egy kicsit.
A politika és az üzlet viszonyát is meghatározta a miniszterelnök: a jobboldalon az a szabály, hogy az üzletet és a politikát nem szabad összekeverni, ez így volt Antall József, Boross Péter és az ő esetében is. Szerinte a baloldalon pont az ellenkezője látható: nagytőkések és üzletemberek vezetik a baloldalt és válnak miniszterelnökké, jó példa erre Medgyessy Péter, Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc – tette hozzá.
Arra az újságírói kérdésre, hogyan kommentálná, hogy a válság ideje alatt is 185 milliárd forinttal tudta bővíteni Mészáros Lőrinc a vagyonát, Orbán Viktor úgy felelt, ha valakinek sok pénze van, akkor két szabályt kell követnie, amit a kormány elvár: minden szabályt be kell tartani és minden adót be kell fizetni.
Több bevétel, több adó, a költségvetés jól jár
– hangsúlyozta, hozzátéve, ugyanez az álláspontja a családtagjai gazdagodásával kapcsolatban is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.