Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az önkormányzat a hvg.hu-nak azt mondta, hogy azért nem adnak több helyet a teraszok számára, mert így aránytalanul csökkenne a parkolóhelyek száma.
Egy kocsi platóján alakítottak ki teraszt a Szabad Bisztró tulajdonosai, emiatt figyelmeztető határozatot kaptak az Erzsébetvárosi Önkormányzattól, amelyben a kerületvezetés felszólította az üzemeltetőket, hogy szüntessék meg a jogellenes állapotot és szállítsák el a teherautót - közölte az önkormányzat.
A közlemény szerint a következő lépés akár 2 millió forintos közigazgatási bírság is lehet.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint a tulajdonosok keresetet nyújtottak be a figyelmeztető határozat ellen, és azonnali jogvédelmet kértek, illetve megfogalmaztak egy petíciót is.
"Erzsébetváros vezetése, ahogy ezt már korábban többször elmondtuk, elsősorban az itt élők érdekeit tartja szem előtt. Ezért született meg az a döntés, aminek értelmében a kerületben nem adunk át parkolóhelyeket teraszok számára; tekintettel arra, hogyha minden ilyen kérésnek engedünk, azzal aránytalanul nagymértékben csökkentenénk a parkolóhelyek számát. Erről tájékoztattuk a hozzánk forduló vállalkozásokat.
Ugyanakkor továbbra is azon vagyunk, hogy párbeszédet folytassunk és segítsünk. A kerület vezetése egyedülálló módon hozta létre a Belső-Erzsébetvárosi Munkacsoportot, ahol lakók, civilek, vendéglátósok és az önkormányzat illetékesei egy asztalnál ülve vitatták meg a negyed problémáit. Ez a fórum arra is lehetőséget teremtett, hogy érdemi segítséget nyújtson azoknak, akik valóban a párbeszédben és a problémamegoldásban érdekeltek" - írta az önkormányzat a hvg.hu-nak.
Terézváros, Ferencváros és Józsefváros is jelezte korábban, hogy hogy ingyenes parkolóhelyet, vagyis ott teraszhelyet biztosít azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyekhez nem tartozik ilyen rész. Erzsébetváros azonban nem követte a példájukat, így hiába fordult a helyi Szabad Bisztró még március végén a kerület ellenzéki többségű önkormányzatához. A kerület először nem is reagált a megkeresésre, majd több mint három héttel később elutasította a kérelmet. A vállalkozásukat vegán gasztrokocsmaként definiáló tulajdonosok radikális megoldáshoz folyamodtak: a bisztró elé leparkolt teherautó platóján berendezték a teraszukat. Így jött létre a Szabad nemTerasz.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?