Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A cég ezzel csábítaná magához a tehetséges munkaerőt.
A Kifli.hu cseh anyacége, a Rohlik csoport közel 500 munkavállalója ezentúl akkor vehet ki fizetett szabadságot, amikor csak akar, a cég ugyanis bevezette a korlátlan fizetett szabadságolást – írta a Forbes.hu.
A cég célja, hogy ne csak magához csábítsa, de meg is tudja tartani a tehetséges munkavállalókat. A vállalat az új szabadságolási szabályzattal olyan cégekhez csatlakozik, mint a Netflix, a Linkedin, a Hubspot, a Kickstarter és a Dropbox – emlékeztettek.
A Forbes idézi Tomáš Čuprt, a Rohlik csoport alapítóját és vezérigazgatóját, aki azt mondta,
ha a munkavállalóknak ilyen szabadságot biztosítanak, akkor jobban össze tudják hangolni a munkájukat és a magánéletüket, ami ahhoz vezet, hogy nagyobb felelősséget vállalnak az általuk elért eredményekért.
A cég abban reménykedik, hogy az új szabállyal egyre több tehetséges munkavállalót tud magához vonzani, és ezzel az európai növekedésüket is elő tudják segíteni. A Rohlik-csoport Olaszországban, Romániában és Franciaországban terjeszkedne legközelebb.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?