Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Adnan Polat a rekordnyereség után még tőkét is emelt a cégében.
A koronavírus tavalyi megjelenése nem minden céget érintett nehezen, hiszen vannak iparágak és vállalatok, melyek épp a járványnak köszönhetően lettek még sikeresebbek. Közéjük tartozik az Mfor.hu szerint Adnan Polat többségében törökországi kereskedőházakat működtető cége, amely rekordnyereséget ért el 2020-ban. Sőt, a gazdasági lap szerint a tulajdonosok nemrég tőkét is emeltek benne.
Adnan Polat a magyar kormány által alapított, Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány elnöke. A török üzletembert több stadion VIP-páholyában is fényképezték együtt a miniszterelnökkel, és volt, hogy egy kínai útjára kísérte el a kormányfőt. Azt a Válasz Online írta meg korábban, hogy Polat családtagjai közül többen megkapták a magyar állampolgárságot.
Az Mfor.hu most arról ír, hogy az üzletember ALX Magyar-Török Kereskedelmi Központ Kft.-je október hatodikán emelte 30-ról 90 millió forintra a jegyzett tőkéjét. A fölfelé igazítás előzménye a kiugróan profitáló első koronavírusév volt. Ehhez hozzáteszik, hogy bár a megelőző években is szép eredményeket értek el, de a cég nyeresége mindig kisebb léptékű volt.
2020 viszont több mint 204 millió forint tiszta nyereséget hozott Polat vállalatának.
A saját tőke – írták – 150 millióról 354 millióra emelkedett 2019-ről 2020-ra, a források 339 millióról 463 millióra, az árbevétel 854 millió forintról 923 millióra nőtt. Az előző év végére osztaléknak való is összejött, kivehető összegnek 16,7 millió forintot állapítottak meg, de végül úgy döntöttek, hogy ezt inkább az eredménytartalékba teszik.
Polat cége jelenleg Törökországban Isztambul, Ankara, Izmir és Bursa városában működtet irodát, ezek mellett Görögországban, Athénban vannak jelen, és Törökország, Görögország és Ciprus Magyarországgal folytatott külkereskedelmét serkentik – összesen havi 77 millió forintért.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.