Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Május végéig lesz nyitva a Gellért.
A tervek szerint a második félévtől azokban a fürdőkben, ahol főként budapesti vendégkör fordul meg, 8,7 százalékkal emelik a belépőjegyek árát, a nemzetközi turizmusban érintett fürdők esetében pedig 20 százalékos áremelés várható - írja a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) éves terve alapján a napi. hu.
Az áremelést a rezsiköltségek és a bérköltségek emelkedése teszi szükségessé, emeli ki a társaság, amely szerint a belépők még így is 30 százalékkal olcsóbbak lesznek a nemzetközi átlaghoz képest.
Az idei tervek között szerepel az is, hogy a Széchenyi főrdőt rendezvényhelyszínként hasznosítják, itt és a Lukácsban is Private Medical Spa szolgáltatást indítanak, a hosszú szünet után idén megnyíló Rác fürdőben pedig olyan "prémium felső kategóriás" szolgáltatásokat kínálnak majd, amelyek jelenleg egy másik fürdőben sem érhetők el. A főváros másik emblematikus fürdője, a Gellért csak május végéig fogad vendégeket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.