Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Három éven belül kétszer kapott rossz áfagyűjtő alkalmazásán a NAV egy tejbárt – ezért kellett ideiglenesen bezáratni. A tejbár szerint a NAV a jogszabályok szerint járt el, a jogszabályok rosszak, hiszen például attól függ, melyik áfakulcsot kell alkalmazni, hogy a vendég mit mond, hol fogyasztja el a terméket.
Egy Facebook-bejegyzésben értesítette a vendégeit egy budai reggeliző, hogy átmenetileg be kell zárniuk. Az ok nem a rezsicsökkentés csökkentése, hanem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal büntetése. Mint írják, egy ásványvizes palackot nem megfelelő áfakulccsal ütöttek be „a NAV által regisztrált pénztárgépbe, mellyel, – ha nem is szándékos módon – de 88 forint értékben megkárosítottuk a magyar költségvetést”.
A reggelizőt nem csak most, hanem már ezt megelőzően is rajta kapták rossz áfagyűjtő alkalmazásán – tájékoztatta az adóhatóság a vg.hu-t. A NAV tájékoztatása szerint a szóban forgó vállalkozás 2021 őszén egy ellenőrzéskor nem a megfelelő áfagyűjtőt használta, (27 százalék helyett 5 százalék), amelyért pénzbírságot szabtak ki és felhívta a figyelmét az áfagyűjtő helyes használatára. Fél évvel ezelőtt egy újabb ellenőrzésen szintén fennakadt a cég, ismét az alacsonyabb áfakulcssal rögzítette az eladási árat a pénztárgépbe. Ezzel nemcsak a költségvetést károsított meg, hanem a tisztességes versenytársakhoz képest is jogtalan előnyhöz jutott. Mivel 3 éven belül ez már a második mulasztása volt az adózónak – a hatályos jogszabályok szerint – a NAV üzletzárást alkalmaz a jogkövető magatartásra ösztönzés érdekében.
Miután a tejbár eredeti, bezáratásról szóló Facebook-posztját felkapta a közérdeklődés, egy újabb posztban tisztázták: nincs panaszuk az adóhatóság eljárásával kapcsolatban, a jogszabályi környezet rossz és életszerűtlen.
„A kiírással a célunk az volt, hogy tájékoztassuk a kedves vendégeinket, mi az oka, hogy zárva találják üzletünket. A Nemzeti Adó és Vámhivatal a jogszabályoknak megfelelően járt el velünk szemben és szankcionált. Véleményünk szerint a jogszabályi környezet, az, ami, aránytalanul túlzó és nem ad mérlegelési lehetőséget még a NAV-nak sem, az ilyen kivédhetetlen hibákkal szemben. Sajnos 3 áfa kulcs alkalmazása esetében, illetve a vendégek visszajelzése alapján, hogy hol fogyasztja el az adott terméket, a munkatárs helyes mérlegelésén múlik, hogy melyik áfa kulcsot választja. Ilyen esetben előfordul hiba” – írta a tejbár.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?