Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A nem jogerős részítélet szerint nemhogy a volt főtitkár tartozna 252 millió forinttal, de a szövetségnek kellene kifizetnie neki 16 havi munkabért.
A Lázár János vezette Magyar Tenisz Szövetség elsőfokon elveszítette azt a több mint 250 millió forintos kártérítési pert, amelyet az előző főtitkár, Richter Attila ellen indított. Az rtl.hu információi szerint a Kecskeméti Törvényszék részítélete alapján a szövetségnek még fizetnie is kellene 16 havi munkabérnek megfelelő összeget, azaz csaknem 16 millió forintot Richternek.
A döntés nem jogerős, mert a szövetség fellebbezett.
A volt főtitkár az rtl.hu megkeresésére azt mondta, hogy a bíróság ítélete azt bizonyítja: boszorkányüldözés folyt ellene is, szerinte például eleve nem igaz, hogy 3,5 milliárd forint volt a szövetség hiánya, amikor lemondott a tisztségéről. Úgy vélte, ezt támasztja alá a konszolidáció végső beszámolója is, amely szerint „nagyjából 950 millió forintot fizettek ki az előző elnökséghez fűződő kötelezettségek miatt”. Az elsőfokú ítélet után levelet írt a teniszszövetség tagjainak, amelyben például erre is felhívta a figyelmet.
A teniszszövetség honlapján válaszolt a levélre, ebben a dokumentumban egyebek mellett azt írták, hogy az MTSZ nem tekinti véglegesnek a perben hozott döntést, mert még csak elsőfokú részítélet született. Azt is közölték, hogy Richter Attila szerintük az üzenetével elismert csaknem egymilliárd forintnyi tartozást, ezért a levelet továbbították a hatóságoknak.
A pereskedés előzménye, hogy az MTSZ előző elnöke, Szűcs Lajos (aki egyben fideszes országgyűlési képviselő is) 2020-ban 3,5 milliárd forintos támogatást kért a kormánytól, mert állítása szerint olyan pénzügyi helyzet állt elő a szövetségnél, hogy már a béreket sem tudták kifizetni. A kormány végül 2,5 milliárd forintot adott a konszolidációra. Az akkori elnök több tétellel is indokolta a pénzügyi gondokat, egyebek mellett azzal, hogy a szövetség az utolsó pillanatban lemondta a magyarországi WTA-torna rendezését, emiatt pedig a későbbiekben több százmillió forint értékű ellentételezést kellett kifizetni.
A kormány a problémák felszínre kerülése után közbelépett, és Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére Lázár János fideszes képviselő vette át a szövetség irányítását. A későbbi miniszter büntetőfeljelentést tett, majd belső vizsgálatot, pénzügyi konszolidációt, valamint elszámoltatást ígért. A szövetség ennek szellemében kártérítési pert indított az előző főtitkár ellen, és 252 millió forintot követelt Richter Attilától. Az MTSZ szerint ugyanis az előző főtitkár anyagi kárt okozott azzal, hogy:
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.