Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ez az összeg mintegy 60 ezer magyar között oszlik meg.
A március végi statisztikák szerint már majdnem 10 ezer milliárd forint volt a magyar privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon – írja a Portfolio. Mindez azt jelenti, hogy egy év alatt 22 százalékkal, az utolsó negyedévben pedig 5 százalékkal nőtt az ott elhelyezett pénzük összege.
Az OTP, az MBH, a K&H és az Erste privátbankja mellett immár a Raiffeisené is több mint 1000 milliárdos ügyfélállományt kezel.
Mindez azt is jelenti, hogy az egy ügyfélre jutó átlagvagyon már elérte a 166,3 millió forintot, mindez 2013 végén még csak 62,3 millió forint volt, a százmilliós határt pedig 2017-ben lépték át. A lap szerint a mostani gyarapodást a kedvezőbb piaci folyamatok, a tőzsdék jó teljesítménye, illetve a forint erősödése segítette.
A privátbanki ügyfelek száma immár közel 60 ezer fő, a legtöbben az OTP-nél vannak, őket a K&H, majd a MKB/MBH követi.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.
Aggályos lehet, hogy a V-Híd letarolta a közbeszerzéseket és megszüntette az érdemi versenyt.