A szántás felhagyására biztatja a gazdákat az állateledeles óriásgyár
Miközben mind több szó esik a mezőgazdaság szén-dioxid-kibocsátásának visszafogásáról, egyre többen ébrednek rá, hogy baj van a rendszeresen szántott termőtalajjal is. Van, aki megoldást is kínál, amivel a talaj is megóvható és szén-dioxid is megköthető. A talajmegújító gyakorlatok azonban még csak lassan vernek gyökeret itthon, pedig a Nyugat-Dunántúlon már támogatói program is létezik a terjesztésére egy élelmiszeripari multinak köszönhetően. Míg az üzemi művelésű szójatáblában sekélyen senyvednek a szójagyökerek, a szántásmentes parcellán tenyésző árpa a gilisztacsatornákon a talaj mélyéből is szívhatja a tápanyagokat, és ennek megannyi házi kedvenc kutya és macska is örülhet világszerte.
Bodorics Pál nem volt túlságosan elégedett azon a meleg, szeles június végi hétfőn, amikor elkezdték a repce aratását a Vas megyei Chernelházadamonya határában fekvő több száz hektáros parcellán. Panaszkodott a bizonytalan időjárásra, és hogy a korábbi napok esőzései nyomán felázott földre csak késve tudtak felmenni a kombájnok. “Az árpát is le kell menteni” – mutatott egy legyek körbedöngte méretes trágyahalom másik oldalán fekvő területre. Az ott növő árpát söralapanyagnak szánják, de nem ez adja a parcella különlegességét: a parcellán egy kisebb, 10 hektáros részen talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatot folytatnak. Vagyis egyáltalán nem szántanak, sőt mindenféle talajmunkát elhagynak: az aratás után helyben hagyják a szármaradványokat, és az új kultúra – legyen az talajtakaró, másod- vagy már az új vetés – magjait közvetlenül ebbe vetik bele.
Bodorics Pál azon néhány gazda egyike, akiket a környék egyik jelentős terményfelvásárlója és nagy foglalkoztatója, a Nestlé büki állateledelgyára, a Purina támogatja ezeknek a gyakorlatoknak az alkalmazásában.
A gyárba kukoricát, búzát és kismértékben takarmányárpát szállító gazdálkodó megjegyzéseiből elsőre úgy tűnik, kételkedik a módszer hatékonyságában.
Minden búzában van árpa, és minden árpában búza, ez a malátásoknak már nem biztos, hogy megfelel
– sorolja a szántás elhagyásának és a vetésforgó kombinációjának a söralapanyagnak szánt árpára vetülő árnyoldalait, és azt is elismeri, hogy korábban még a zöldítést is kényszernek, “a mezőgazdaság megcsúfolásának” tartotta. Bár ez a véleménye azóta megváltozott. Elégedetlen a termésátlaggal is, amit a talajmegújító módszerrel és műtrágyázás nélkül kezelt parcellákon elért – jóllehet így is meghaladta a megyei átlagot –, de mégis harmadik éve kitart a talajkímélő módszerek alkalmazása mellett, amit fokozatosan a teljes termőterületére kiterjeszt, vagyis úgy tűnik, hisz a módszerben.
A szerencsétlen talajjal csinálni kellene valamit
– ismeri el a gazda, aki aki úgy jellemzi magát, mint az ország egyetlen ügyvezetője, aki saját maga arat le 1000 hektárt. Ő elsősorban a talajerózió elkerülését és a talaj vízháztartásának javítását látja a talajmegújító gyakorlatban. A felszántott, forgatott föld hamarabb veszíti el víztartalmát, főként az egyre gyakoribb száraz, aszályos időszakok alatt, a kiszáradt talajszemcséket pedig könnyebben kapja fel és hordja el a szél – tavaly tavasszal ilyen okból alakult ki az M1-esen halálos tömegbalesetet okozó porvihar is – vagy mossa el az egyre gyakrabban hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadék. A rendszeres szántás miatti talajpusztulás kockázataira tavaly ősszel maga a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, Gyuricza Csaba is figyelmeztetett.
Mindenesetre a Bodorics Pál által vezetett Chernelházadamonyai Répcevölgye MTSZ által művelt földeken – mint a program egyik szakmai partnere, a dán Preferred by Nature talamegújító tanácsadója, Kökény Attila bemutatta – látható a különbség még a csak 20 centiméter mélyen tárcsázott, és a no-till vagyis talajművelés-mentesen kezelt talajok között is.
Nem véletlenül ezen a parcellán kísérletezik az óvatos gazda, hiszen ez a leghitványabb, vörös kavicsos alapú földterület – magyarázza kaján vigyorral Kökény Attila (a tanácsadó és a gazda rendre ugratják egymást a módszer eredményességével kapcsolatban), miközben a földből kiforgatott rögöket morzsolgatja.
A két eltérő módszerrel művel területen fejlődő árpa között “vizuálisan nincs különbség”, de a no-tilles talajon feltűnő, hogy a felszínt nagy részben kukoricaszár-maradványok fedik. Ez a talaj tetején hagyott előző évi vetésből maradt biomassza “páncélként védi a talajt” a kiszáradástól és az eróziótól is, és a talajéletet is serkenti.
Gilisztacsatorna vezeti a mélybe a gyökeret
A talajmegújító mezőgazdaság túlzás nélkül hazai apostolaként számon tartott szakember az egyik kiásott növény gyökerén mutatja, hogy a felszínen hagyott növénymaradványokat a talajba húzó giliszták, gilisztacsatornáin milyen mélyre tud hatolni – akár 2 méternyire is –, elérve az ott tárolt nedvességet, miközben egy közeli, üzemi művelésű szójátáblán látható, hogy a szójanövény gyökere nem képes áttörni az eketalpat – a talajnak a szántás során nem fellazított, zömült rétegét –, és csak vízszintesen tud terjeszkedni.
A rögök jóval porhanyósabbak a no-till területen míg a másikon láthatóan élesen, sziklásan törnek – mutatja a szakértő. Előbbi ennél fogva könnyebben nyeli a nagyobb mennyiségű csapadékot (akár óránként 150-200 mm-t is), a víz könnyebben leszivárog a talaj mélyebb rétegeibe, és ennek valamint a jobb talajszerkezetnek köszönhetően esős idő után is hamarabb rá lehet menni a kombájnnal. Ráadásul a no-till területeken számos munkaórát és gépidőt, üzemanyagot is meg lehet spórolni. Leegyszerűsítve mindössze négyféle nagyobb munkából áll az éves művelési ciklus, ha jól csinálják: takarónövény-vetés, gyomirtás, haszonnövény-vetés, aratás – sorolja Kökény Attila, aki azonban figyelmeztet: 5-6 éves folyamat mire beáll ez a rendszer, és elismeri, nem elkerülhető a növényvédőszerek – például a sokat kritizált glifozát – használata sem.
Egészséges tájjal a biztos termésért
Viszont ekkorra a szántásmentes talajművelés révén már a talajok szénmegkötésével is lehet számolni, bár Hőgyész Anna, a Nestlé fenntarthatósági vezetője szerint nem ez volt az elsődleges céljuk, amikor Nagy-Britanniában alapító partnerként beszálltak a vállalkozásokat, gazdálkodókat, közintézményeket és civil szervezeteket összefogó Landscape Enterprise Networks (LENs, kb. tájgazdálkodási hálózatok) programba.
A kezdeményezés célja ugyanis elsősorban az, hogy a helyben érdekeltek összefogásával hozzanak létre és finanszírozzanak olyan természetalapú és mezőgazdasági kezdeményezéseket, amelyekkel javíthatják az általuk használt termőterületek és tájak egészségét, termelékenységét, ellenálló képességét, és hosszú távon, fenntartható módon biztosíthassák az alapanyag-utánpótlást.
Persze a szén-dioxid termőtalajokban megkötése sem elhanyagolható szempont, ha a cég kibocsátáscsökkentési vállalásait nézzük: a 2018-as 92 millió tonnás káros gázkibocsátási szintet 2025-re 20, 2030-ra 50 százalékkal csökkentenék, hogy 2050-re elérjék a net zero értéket (vagyis csak annyi káros gázt bocsátanak ki, amit különböző egyéb módszerekkel meg is tudnak kötni). A törekvésnek számos eleme van többek között a megújuló energia alkalmazásáról kezdve a műanyagok primer használatának csökkentésén át a tömeges fatelepítésekig, és a szén-dioxid-megkötésben jöhet képbe a talajmegújító gyakorlat.
A cél, hogy 2025-ig a kulcsfontosságú alapanyagok 20, 2030-ig pedig 50 százalékát ilyen gyakorlatokat alkalmazó forrásokból szerezzék be.
Ennek érdekében biztatják partnereiket, például a chernelházadamonyai termelőt, valamint rajta kívül tavaly 11 idéntől pedig már 22 további gazdálkodót arra, hogy fokozatosan egyre intenzívebben és nagyobb területen (idén már 5000 hektáron) alkalmazzák a gyakorlatokat.
Cserébe pedig támogatják eszköz- és alapanyag-beszerzéseiket.
Tavaly 700 ezer eurónyi összeget osztottak ki a partnerek között
gép- és alapanyag-, például takarónövénymag-keverékek vásárlására. (Bodorics Pál is így vehetett 60 százalékos támogatással no-till direktvetőgépet, amivel közvetlenül vetheti az új növénykultúra magjait az aratás után a talajfelszínen otthagyott szármaradványokba.)
A támogatást a vállalt talajmegújító intézkedéslista teljesítése alapján osztják ki, a gazdálkodók csökkenthetik a talajművelést, alkalmazhatnak takarónövényeket, szénalapú talajjavítót, precíziós tápanyagellátást, aminosavas növényvédelmet, komposztálást vagy javíthatják a talaj pH-ját.
“Be van árazva a kihívás” – magyarázza Hőgyész Anna, aki azonban elismeri, nekik is nagy a kihívás:
Az ambiciózus célok eléréséhez hatalmas volumenben kellene átállítani a gazdálkodást, versenyt futunk az idővel.
Lassan mozdulnak a gazdák
Eközben a hazai gazdák csak lassan mozdulnak – bár a programhoz csatlakozók maguk is rájönnek, hogy nem csak a támogatás miatt, de gazdaságilag is megéri nekik az átállás. A környező országok gazdálkodói viszont nagyobb arányban, gyorsabb ütemben, támogatási programok és noszogatás nélkül állnak át és alkalmazzák a talajmegújító gyakorlatokat. A felvásárlók és feldolgozók ugyanis várhatóan egyre nagyobb arányban fordítanak figyelmet erre, már csak saját karbonlábnyomuk csökkentésének lehetősége miatt is. Aki pedig lemarad ebben, az várhatóan versenyhátrányba kerül.
A LENs programban itthon jelenleg a Purina az egyetlen társfinanszírozó, bár egy meg nem nevezett kiskereskedő cég, meg nem nevezett helyszínen már futtat ilyen pilot-projektet gyümölcs- és zöldségtermesztőkkel. A Nestlé mindenesetre várja, hogy további társfinanszírozók szálljanak be. A program nagy-britanniai helyszínein például a partnerek között a helyi önkormányzatok és vízművek mellett megtalálható az amerikai élelmiszermulti Cargill, vagy épp a brit italmulti Diageo, Lengyelországban pedig a Pepsico – sorolja a fenntarthatósági vezető a büki állateledelgyár egyik – stílszerűen Puli névre hallgató – tárgyalójában.
A Dolly Rollon keresztül lett gyáróriás az egykori almaraktárból
Az eredetileg almaraktárként indult, majd előbb az EGIS elődje körmendi tápszergyárának melléktermékét hűsítő csemegévé feldolgozó jégkrémgyárként (ki ne emlékezne a Dolly Roll által is reklámozott ROLL jégkrémre?) telephelyen a Jupiter Kft. kezdett először állateledelt gyártani 1990-ben, ez volt a sokak által jól ismert Darling – a gyár hivatalos címe jelenleg is a büki Darling utca 1. Az itteni üzemet 27 éve vásárolta meg a svájci központú Nestlé, amely a 2010-es években kezdett igazán nagy fejlesztésekbe: már összesen 325 milliárd forintot költöttek a gyárra.
A Bük nyugati határában, hatalmas, 55-60 hektáros területen fekvő gyárkompexumban kutyáknak és macskáknak állítanak elő száraz és nedves eledeleket. Száraz eledelt az eredeti, Balaton néven futó gyáregységben készítenek. Nedves tápokat 2011 óta gyártanak a Turul névre keresztelt, és üzembe állításuk sorrendjében számozott üzemegységekben.
A még idén munkába álló két legújabb üzemegység így például a Turul 6 és 7 nevet kapja, de már épül a Turul 8 is, és hamarosan átadják a 80 ezer raklap raktározására alkalmas automata magasraktárat is, amit Rubik névre kereszteltek, és aminek üzemeltetésére 4 fő is elég lesz.
A Turul 8 üzembe állítása után évi 500 ezer tonnányi (70 százalékban nedves, összesen 8-8 féle recept alapján előállított) kutya- és macskaeledelt szállítanak innen 90 százalékban exportra, a világ legalább 50 országába.
Erről már Fehér Tamás termelésvezető beszél, akivel végig is járjuk az összesen 1600 főt foglalkoztató gyár néhány üzemét. A munkaerőhiányt itt is érzik, és láthatóan mennek az automatizálás felé: egy új gépsoron közvetlen emberi beavatkozás nélkül zajlik a csomagolás a (most még többrétegű alu-, de hamarosan a könnyebben feldolgozható feldolgozó “monomateriál” polipropilén) tasakok töltésétől kezdve a válogatva dobozolásukon át a raklapok megrakásáig. A készárut – egy részét nem itt gyártják, csak itt készletezik – jelenleg napi hatvan, jövőre napi 170 kamion szállítja majd.
De honnan jön a hús?
Az alapanyagok persze nem lehetnek kizárólag növényi alapúak, hiszen két fő házi kedvencünk eredendően mégiscsak ragadozó. A húst vágóhidakról szerzik be, amelyek az eredetileg élelmiszernek szánt alapanyagokat nem élelmiszerként értékesítik. A gyárba így sertésmáj, tüdő, csirke far-hát, bőr nélküli csirkenyak, tengeri halak, sőt lazac is érkezik – sorolja Szabó Gábor, a Nestlé Purina Közép-Európai beszerzési vezetője.
Ezek az állati részek olyan mennyiségben termelődnek a vágóhidakon, amit azok nem tudnak emberi célra értékesíteni, hiszen a boltokban a vásárlók elsősorban a színhúst – csirke esetében főként a mellet – keresik, vagyis ennél fogva
az összes alapanyag humán célra levágott állatokból származik
– oszlatja el az állateledekkel kapcsolatos esetleges előítéleteket a beszerzési vezető.
A hvg.hu kérdésére, hogy fontolgatják-e a fenntarthatóság szempontjából kiemelkedően teljesítő rovarfehérje alkalmazását is, azzal válaszolt, hogy a téma már “ott van az asztalon”, bár még a jövő zenéje.
Azt mindenesetre már tudják, ki jöhet majd szóba a magas minőségű alapanyagként nagy reményekkel kecsegtető fekete katonalégy lárvájából készülő fehérjeliszt leendő nagy beszállítójaként. Ehhez persze lehet, hogy azoknak az almáskerteknek a talajminőségére is oda kell majd figyelni, amelyekben azt az almát termesztik, aminek almalévé sajtolása után megmaradó rostján a katonalégy lárváját hizlalják.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
