szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A fideszes elitképző alapítvány azzal magyarázta a tulajdonszerzést, hogy úgy fejezetet nyitnak a médiapiacon.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 75 százalékos tulajdonrészt szerzett az Inforádióban – közölte az MCC szerdán. A közlemény szerint a fennmaradó 25 százalékos rész Módos Mártonnál, az Inforádió alapítójánál és vezetőjénél marad, aki továbbra is betölti a főszerkesztői és ügyvezetői szerepet.

„A média világa komoly átalakuláson megy keresztül: a hagyományos FM-rádiós és internetes hírtartalmak mellett egyre nagyobb szerep jut a közösségi médiának, a podcastoknak és a videótartalmaknak. Az Inforádió 24 éves szakmai tapasztalata és elismertsége, illetve az MCC stabil háttere együtt új fejezetet nyit a magyar médiapiacon” – mondta Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, majd hozzátette: „A Collegium intézetei, szakmai műhelyei és hallgatói ezzel a lépéssel olyan platformot kapnak, amely hitelesen és széles körben tudja bemutatni munkájuk eredményeit.”

Módos Márton, az Inforádió főszerkesztője az együttműködés kapcsán azt mondta, „nem véletlen, hogy az Inforádió huszonnégy év után is egy oktatási intézménnyel működik együtt, hiszen a médium alapítója maga is egy felsőoktatási intézmény, a Budapesti Kommunikációs Főiskola (ma Metropolitan Egyetem) volt.” Módos szerint „ez az új partnerség ismét rengeteg új lehetőséget nyit meg, nemcsak az audio és internetes tartalmak terén, hanem a közösségi médiában is, ahol a fiatal nemzedék aktív bevonása különösen fontos.”

A fideszes elitképzőként emlegetett MCC tavaly a Librit vette meg és az is kiderült, hogy bőven volt miből, 50 milliárd forint kamat- és osztalékbevételre tett szert tavaly:

Az MCC 9 milliárdot költött fizetésekre, és ez csak egy kisebb kiadási tétel volt tavaly

A Brüsszeltől Budapestig konzervatív szeánszokat szervező, és a Librit bekebelező MCC alapítványa 50 milliárd forint kamat- és osztalékbevételre tett szert tavaly. Ebből már lehetett szórni a pénzt. Az alapítványnál személyi juttatásokra 9 milliárdot, az alaptevékenységükre 26 milliárdot költöttek, befektetési céllal pedig 38 milliárdért vettek állampapírt, és még így is sikerült 25 milliárdos profittal zárni az évet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!