Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A koncessziós rendszer 2013-as bevezetése óta nem volt ilyen kevés dohánybolt, mint 2024-ben, a dohánybolt nélküli települések száma pedig megközelítette a 700-at.
12 éve nem volt ilyen kevés trafik Magyarországon, mint most, jelentős mértékben csökkent a dohányboltok száma – írja a 24.hu a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) adatbázisa alapján.
Összesen 5695 dohánybolt van jelenleg az országban, induláskor közel 300-zal több 5972 volt, a csúcsév 2014-ben pedig 6355, aminél a mostani száma 660-nal kevesebb.
Emellett egyre több az olyan település, ahol nincs is dohánybolt: 2022-ben, 554, 2023-ban 603, 2024 végén pedig 675 településen – mind község – nem lehetett helyben, hivatalos forrásból dohánytermékekhez jutni.
A lap szerint az okok között lehet, hogy sok üzlet elnéptelenedő településen volt, illetve kismértékben a dohányzás elhagyása is közrejátszhat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.