Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Kétszintes üléselrendezéssel zsúfolhatnak még több utast ugyanannyi helyre.
Kétszintes üléselrendezést vizsgál az utasszállító repülőgépeken a világ egyik legnagyobb gyártója, az Airbus – erről a CNN ír.
A légitársaságok kétségtelenül jól járnak azzal, ha egy repülőgépre minél több utast fel tudnak zsúfolni, kérdés azonban, hogy az utasok mennyi kényelmetlenséget hajlandók méltósággal elviselni az alacsony repülőjegyárakért cserébe. Sokaknál kivágta a biztosítékot a fiatal tervező, Alejandro Núñez Vicente, aki néhány évvel ezelőtt olyan koncepcióval állt elő, ami szinte egymás ölébe ültetné az embereket a repülőkön.
Azonban úgy tűnik, hogy az Airbus lát fantáziát a tervben: Núñez Vicente startup-cége, a Chaise Lounge a napokban bejelentette, hogy a repülőgépgyártó vizsgálja a koncepció megvalósíthatóságát. Ezt az Airbus is megerősítette, de a cég képviselője szerint még túl korai fázisban van az együttműködés ahhoz, hogy részleteket osszanak meg.
Núñez Vicente az ülések fölötti poggyásztartók eltávolításával nyerne plusz helyet ahhoz, hogy két szinten lehessen elhelyezni az üléseket, az utasok pedig kiválaszthatnák, hogy az alsó vagy felső szinten szeretnének helyet foglalni. Bár az alsó szint ijesztően szűknek tűnik, a tervező szerint nagyobb lábteret kínál a hagyományos üléselrendezésnél, a felső szinten ülők pedig jobban hátradönthetnék az üléstámlát.
A tervező hangsúlyozta, hogy nem célja teljesen leváltani a hagyományos üléselrendezést a repülőgépeken, de el tud képzelni egy olyan utaskabint, ahol középen az általa tervezett kétszintes üléssor helyezkedik el, kétoldalt pedig a megszokott ülések. Elismeri azonban, hogy egyhamar nem fognak megjelenni az általa tervezett ülések a gépeken, még sokáig tartó fejlesztésekre van szükség.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.