Új üstökös tűnt fel az Orbán-család bányacégeinek környékén

Első évében máris 380 millió forint bevételt tudott összehozni egy fiatal köves cég, a GTR Magyarország. Ez önmagában nem is lenne hír, ám a MÁV egyik közbeszerzését illusztris alvállalkozókkal nyerték meg: egy ideig az Orbán család fő bányacége, a Dolomit szerepelt e poszton, az eljárást a család volt érdekeltségével, a NAKK-kal fejezték be. A tendert a GTR ellen induló cég megtámadta, mondván a társaság több ponton sem felelt meg a szigorú feltételeknek.
















Jogosulatlanul csalogatják Pepsivel és sörrel a népet a győri fideszes rendezvényére

Két nagy cég is a hvg.hu-tól tudta meg, hogy világmárkáit engedély nélkül használják egy olyan győri rendezvény reklámjain, ahol Lagzi Lajcsiékon kívül csak két fideszes lép fel. Egyikük ráadásul maga a szervező, de ez sem derül ki az ingyenes ugrálóvárral családokat csalogató program meghívójából. A fideszes képviselőjelölt, Hajtó Péter szerint ez valójában kulturális rendezvény, a szintén beszédet mondó Borkai Zsolt süketet játszik, a Pepsi és a Tuborg forgalmazója viszont elhatárolódik és jogi lépéseket tervez.





Egyre nagyobb a baj az autóiparban, és ezt mi sem fogjuk megúszni

Valami nagyon furcsa történik az autógyártásban Magyarországon és világszerte is. Sorra érkeznek a hírek arról, hogy válságot várnak az iparág szereplői, eközben a környékünkön új gyárak nyílnak, és az újonnan forgalomba állt autók száma is nő. Mi történik?