4 milliárd forintot keresett a NER-média körüli ügyleteken Heinrich Pecina
Szép kis hasznot húzott az osztrák üzletember a G7 szerint, akinek a neve a Strache-botrányban is feljött.
Szép kis hasznot húzott az osztrák üzletember a G7 szerint, akinek a neve a Strache-botrányban is feljött.
hvg.hu
A hamarosan Budapestre költöző, orosz vezetésű Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) évek óta szoros kapcsolatot ápol a VTB nevű orosz pénzügyi óriáscéggel, amely a Kreml kontrollja alatt áll, és jelenleg nyugati szankciók sújtják – írja a Direkt36 tényfeltáró központ a 444-en megjelent cikkében.
hvg.hu
Cseh Katalinék is az érintett géppel utaztak volna, de nem tudtak, mert a járatot törölték. Az EP-képviselő szerint sem szállást, sem más segítséget nem kaptak.
hvg.hu
Indulása óta 6 milliárd forint osztalékot termelt tulajdonosainak, elsősorban Sánta János hódmezővásárhelyi vállalkozónak az állami dohánykereskedelmi monopólium. Az államhoz eközben koncessziós díjból és nyereségadóból együtt 1,3 milliárd folyt be. A monopólium tulajdonosai ráadásul a dohánykövetési rendszerrel kapcsolatos kiadásaikra is százmilliókat vettek ki.
Kínából ki, Magyarországra be – a világ legnagyobb kerékpárgyártója így reagál a Washington és Peking közötti kereskedelmi háborúra.
Lengyel Miklós
Papíron egy kicsit kevesebb befolyása lesz Mészáros Lőrincnek a tőzsdén mostantól prémium kategóriás 4iG-ben, de más tranzakciókra is készülnek Mészárosék.
HVG
A szabadverseny ellen hatna, ha Bige László cégei bezárnának, véli a szakember. Ettől pedig drágább lehet a műtrágya.
hvg.hu
Törölte az Adidas uniós védjegyét az EU Törvényszéke.
hvg.hu
A luxusautók szerelésével foglalkozó férfit május 10-én látták utoljára.
hvg.hu
Egyre csökken a korszerűtlen energetikai besorolású lakások száma a piacon, de nagyon lassan nő a korszerűek száma.
hvg.hu
Az oktatási intézménynek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokra, azon belül is az MI etikai oldalával foglalkozó munkákra kell fordítani az óriási összeget.
hvg.hu
A szórakozóhely neve kísértetiesen hasonlít az Aranyélet-beli karakterének nevére.
hvg.hu
Egyre többen hiányoznak a vendéglátásból a Balatonnál, a nyugati bérekkel nem tudnak versenyezni a magyar vállalkozók.
MTI
A K&H és az Erste kapott jó híreket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Gyakori tévhit, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállaló csak arányosan jogosult szabadságra. Csakhogy a munka törvénykönyve nem tesz különbséget a szabadság mértéke kapcsán a rész- és a teljes munkaidő között, egész másról szól a számítás. Ezt mutatta be az Adózóna.
hvg.hu
Mészáros helyét a többségi tulajdonos, Varga Zoltán veszi át.
hvg.hu
A több százmilliós épület több mint 250 négyzetméteres.
hvg.hu
Tovább drágultak a magyarországi termőföldek 2018 első három negyedévében, igaz, 2015 óta először már lassuló mértékben, annak ellenére, hogy a forgalom 2017-hez képest nem esett vissza – derült ki a TAKARÉK Index elemzéséből. A legtöbbet szinte minden régióban a szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett fizetni, a legkevesebbet pedig az erdőkért és a fásított területekért.
Takarék Csoport
8000 kilométer feletti hatótávot ígér legújabb gépével az Airbus.
hvg.hu
Bár a digitalizáció mindent visz, a túléléshez a kulcsot mégis a személyesség jelenti majd – hangzott el a boltok jövőjéről szóló kétnapos szakmai workshopon, a Shop Experience Design Sprinten, ahol 50 résztvevő dolgozott csapatokban a jövő vásárlása, a jövő boltja és a támogató Extreme Digital szolgáltatási lehetőségei után kutatva.
HVG Extra Business