Lázár Ervin 1936-ban született Budapesten, de szülőföldjének a Tolna megyei Alsórácegrespusztát tekintette, ahol családjuk 1938 és 1951 között lakott. Édesapja ott volt intéző, majd a II. világháború után különböző állami gazdaságokban dolgozott. A pusztai kisközösség szeretete, összetartó ereje, meséi későbbi írásainak inspiráló élményei lettek. Olvasni még az iskola elkezdése előtt megtanult, s attól kezdve az irodalom, a könyvek szeretete meghatározó volt számára.

1946-1948-ban a fehérvári ciszterci gimnáziumban tanult, mjad 1950-ben a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább. 1954-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarán volt újságíró szakos hallgató, közben megkezdte újságírói pályafutását, s 1961-ben az ELTE magyar szakán végzett. Első novelláit 1958-ban publikálta, közben szerkesztőként dolgozott lapoknál (Esti Pécsi Napló, Jelenkor, ÉS), 1971 óta szabadfoglalkozású író.

Jellegzetes műfaja a mesenovella. Sajátos hangú, nyelvi játékkal, humorral és szeretettel teli meséi a gyerekek és a felnőttek körében egyaránt népszerűek lettek. Filmszerű stílusa miatt írásaiból számos rádiós, színpadi és filmes feldolgozás készült.

Pályája kezdetétől ír felnőtteknek szóló elbeszéléseket is, egyetlen regénye, a groteszk hangvételű, A fehér tigris 1971-ben jelent meg.

1973-ban látott napvilágot máig legnépszerűbb könyve, A hétfejű tündér, melyből színpadi adaptáció készült, 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét filmre vitték. Pályája kezdetétől ír felnőtteknek szóló elbeszéléseket is, egyetlen regénye, a groteszk hangvételű, A fehér tigris 1971-ben jelent meg.

Pályája során számos díjban, kitüntetésben részesült, a József Attila-díjat 1974-ben, a Kossuth-díjat 1996-ban kapta. 2005-ben Prima Primissima díjjal tüntették ki.

Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre - amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz - meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

A bábjáték műfajához is vonzódott, ezt mutatja, hogy 1992 és 1993 között rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja is volt. A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott, s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. A Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért 1982-ben Andersen-diplomát kapott. Az 1981-ben megjelent Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét filmre vitték.