szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három kívánságot fogalmazott meg 90. születésnapján Arthur C. Clarke: a science-fiction nagymestere azt szeretné, ha a világ a tiszta energiaforrásokat részesítené előnyben, tartós béke lenne választott hazájában, Srí Lankán és megbizonyosodhatna az emberiség a földönkívüli lények létezéséről.

"Mindig is hittem abban, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Az emberek arra várnak, hogy a földönkívüliek hívjanak bennünket, jelt adjanak. Azt azonban nem tudjuk kitalálni, hogy ez mikor következik be. Remélem, inkább előbb, mint utóbb" - mondta a hétvégi colombói ünnepségen Clarke, tudósok és űrhajósok előtt.

A veterán író több mint 100 könyvet írt, leghíresebb munkája a 2001: Űrodüsszeia, amelyből 1968-ban Stanley Kubrick készített kultikussá vált filmet. Ebben a különös, több síkú időutazásban Clarke azt feltételezi, hogy űrutazások már jóval a rakétakorszak előtt is voltak, de azt a nyomasztó jövőképet is megosztotta olvasóival, amelyben a számítógépek uralkodnak az emberek felett és még gondolataikat is kitalálják.

Mivel születésnapja egybeesett a bali klímakonferenciával, Clarke megragadta az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet: az emberiségnek meg kell szabadulnia az olajfüggőségtől és a tiszta energiaforrásokat kell felhasználnia a jövőben.


Az író, aki 1954-ben költözött az Indiai-óceánbeli szigetországba és 1975 óta "vendéglakos" státusban él ott - ami azt jelenti, hogy nincs szüksége vízumra és még adót sem kell fizetnie -, reményét fejezte ki, hogy eljön egyszer a béke Srí Lankán, ahol az elmúlt öt évtizedben rengeteg szenvedésnek volt szemtanúja a szingaléz-tamil konfliktus miatt. Tudja azonban, hogy a tartós megbékélést csak "kemény munkával, bátorsággal és kitartással" lehet elérni.

A születésnapon az 1998 óta lovagi címet viselő Sir Arthurt köszöntötte Alekszej Leonov orosz űrhajós, aki első emberként lépett ki a világűrbe 1965-ben és űrsétája volt Kubrick filmje egyik leglátványosabb jelenetének az ihletője. Leonov azóta elismert festő lett, természetesen az űrtéma a kedvence.

Clarke, akit egy maláriabetegség szövődményei tolókocsiba kényszerítettek, arról elmélkedett az ünneplők között, hogy volt életében író, tengeralatti felfedező és az űrkutatás előremozdítója, de legjobban azt szeretné, ha az utókor íróként emlékezne rá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Prizma

Robot-lelkiismereti gondok

Robotkatonát senki sem siratna meg - indokolta a washingtoni védelmi minisztérium, miért szeretne a következő...

Bari Máriusz Kult

Mai korok feltalálói: előre a gőzgépekhez! - Videókkal

Már a Boston Globe és a Wall Street Journal is felfigyelt Richard Nagyra, arra a magyar származású amerikai fiatalemberre, aki modern számítógépeknek kölcsönöz gőzgépszerű külsőt. A steampunk nevű trend a gőzkorszak esztétikáját ötvözi a modern technikával, ihletői között Jules Verne és Thomas Alva Edison is megtalálható. Az új jelenségre már Hollywood és a számítógépes játékipar is lecsapott.

Bari Máriusz Tech

Európai úriemberek a romlottság korában

Az internet egyik legújabb és legígéretesebb trendje a gőzgépeket és a 19. századi külsőségeket halmozó steampunk. Ennek egyik kulcsfigurája, a magyar származású Richard Nagy, ismertebb nevén Datamancer nyilatkozott a hvg.hu-nak.

MTI Kult

Magyar a legjobb európai sci-fi író

Szélesi Sándort választotta Európa legjobb tudományos-fantasztikus írójának az Európai Science Fiction Társaság (ESFS), amely egy másik magyar alkotót is kitüntetett az ígéretes kezdő szerzőknek járó elismerésével - közölte a Graal Könyvek kiadó.