Leonardo da Vinci 1486-ban felajánlotta szolgálatait Ludovico il Moro (Ludovico Sforza) milánói hercegnek, és 1489-90-ban megfestette számára a Hölgy hermelinnel című képet. Az 1400-as évek végén új technikának számított az olajkép, ám legszembetűnőbb mégis a modell újszerű ábrázolása. Da Vinci figyelmen kívül hagyta a hagyományos ikonográfiát és a modell mozdulataiban az érzelmeket is meg kívánta jeleníteni. A lány érzékeny gesztusai – melyet kiemel a kezek finom rajzossága – a fiatal lélek rezdüléseit adják vissza. A festmény egy ellesett pillanatként a lány életébe, gondolataiba enged betekintést.

A modell minden bizonnyal Cecilia Gallerani, aki mindössze 16 éves volt, amikor Leonardó a képet festette. Cecilia apja a herceg udvarában több fontos posztot is betöltött, de nem volt nemes és különösebben módos sem. Lánya nevelését szem előtt tartotta; Cecilia tudott latinul, olvasott, költeményeket írt. Alig tízévesen eljegyezték, de házassága Stefano Viscontival mégsem valósult meg. Cecilia hamarosan a herceg, Il Moro szeretője lett, fiúgyermeket szült neki, és tekintélyt szerzett magának a hercegi udvarban. Cecilia földeket és palotát is kapott a hercegtől, aki fiáról, Cesaréról is gondoskodott. Férjhez ment, még négy gyermeke született, végül 1536-ban halt meg.

Hölgy hermelinnel: Czartoryski Múzeum, Krakkó

Bernardo Bellincioni, a herceg udvari költője a festményhez címzett szonettjében írja le először, hog Cecilia Leonardo festményén olyan, mintha egy jelenlevő harmadik személy beszédét hallgatna. A lány a testtartásával ellentétes irányba fordítja fejét, így a fényforrással szembe néz, hangsúlyosabb szerephez jut az arca és a keze, a ruházata pedig árnyékba kerül.

A nézőtől való elfordulás feszültségét erősíti a kis állat a kezében, mely a festmény címével ellentétben nem annyira hermelin, sokan inkább egy vadászmenyét. A hófehér hermelin szimbolizálhatja a tisztaságot éppúgy, mint a nemességet, de utalhat akár Ludovico Sforza címerére is, mivel a herceg egykor az ún. Hermelin Rend tagja volt.

A festmény történetét 1789-ig homály fedi, ekkor vásárolta meg a Czartoryski hercegi család, és ekkor került Lengyelországba. A Czartoryski család az orosz front elöl először 1830-ban Drezdába, majd Párizsba menekítette a képet, Lengyelországba csak 1882 után kerülhetett vissza. 1939-ben a náci megszálláskor azonnal Berlinbe hurcolták. Szövetséges katonák találták meg a II. világháború végén, akkor került vissza Krakkóba. Jelenleg a Krakkói Nemzeti Múzeumhoz tartozó Czartoryski Múzeumban látható.

A világ egyik legismertebb és legértékesebb festményének – amelyet eddig Európában a krakkói mellett csak olasz múzeumokban láthatott a nagyközönség – biztosítási értéke csaknem 80 milliárd forint. (Összehasonlításképpen: az eddig aukción elkelt legértékesebb alkotás Pablo Picasso Pipázó fiúja, amely 104 millió dollárért - csaknem 20 milliárd forintért - cserélt gazdát 2004-ben a Sotheby's aukciós ház New York-i árverésén.)

A remekmű a Szépművészeti Múzeum október 28-án nyíló, Botticellitől Tizianóig. Az itáliai festészet két évszázadának remekművei című kiállítás kiemelkedő darabja lesz. A tárlaton csaknem 50 kölcsönző intézmény - köztük a párizsi Louvre, a madridi Prado, a New York-i Metropolitan, a Los Angeles-i Getty, a firenzei Uffizi, a washingtoni és a londoni National Gallery - 130 alkotását csodálhatja meg a magyar nagyközönség. A kiállított művek – köztük Botticelli, Bellini, Giorgione, Leonardo, Raffaello, Tiziano, Veronese, Tintoretto alkotásai – február közepéig láthatóak majd Budapesten.