Tavaly Varnus Xavér hívta ki orgonacsatára a Hammond orgona mezítlábas királynőjét. Idén, július 12-én Rhoda Scott visszavágójára kerül sor a Budapest Sportarénában. A választott fegyver természetesen az orgona. Idén Mozart, Gershwin és a szabad improvizáció van terítéken.

hvg.hu.: Ebben a találkozásban van néhány meseszerű véletlen: beszorultak egy liftbe, Varnusnál volt egy szintetizátor, ráadásul nem is először találkoztak. Mire gondolt akkor?

Rhoda Scott: Ugyanarra, mint mindig: Xavér remek zenész, aranyos ember, stimuláló a játéka. Még valamikor a kilencvenes években ismertem meg. A Friderikusz show-ban szerepeltünk együtt. Később elküldte nekem néhány CD-jét, és tényleg vicces véletlen, hogy pár éve Thaiföldön beszorultunk egy liftbe.

Én egy kicsit bizonytalan voltam, ő viszont rögtön felismert, megszólított. Szerencsére volt nála egy hordozható szintetizátor, amin elkezdtünk játszani. Ott helyben megállapodtunk abban, hogy felelevenítjük az orgonacsaták hagyományát. A tavalyi siker miatt vállaltam el az idei reváns koncertet.

hvg.hu: Egy időben szinte hazajárt Magyarországra. Sőt, azt is mondta, ha van előző élet, akkor magyar volt.

R. S.: Az én magyar vonzalmam azzal kezdődött, hogy a Kodály-módszerről és Bartók népdalgyűjtéseiről írtam a diplomamunkámat. A magyar közönség mindig bőkezűen bánt velem. Sosem felejtem el, az első magyarországi koncertemet az Erkel Színházban adtam, valamikor a hetvenes években. Akkora sikerem volt, hogy rövidesen újra visszahívtak. Életem egyik legnagyobb showja pedig a Kisstadion-beli koncert volt, tizenhétezres közönség előtt.

hvg.hu: Gospelgyökerekkel a hard bop és a soul jazz képviselőjeként híresült el. Manapság milyen más műfajokban szeret kirándulni?

R. S.: Minden érdekel, ami zene, legyen az jazz, soul, swing, blues, funk, folk. A folyamatos kísérletezés, a szabad improvizációk jelentik számomra a kihívást, tartanak lelkileg frissen. Néhány éve alakítottam egy jazzkvartettet Lady Quartet néven, három tehetséges francia női zenésszel. Velük többnyire amerikai és európai népzenéket játszunk. Nemrég visszatértünk az Államokba, a szülővárosomba, New Jersey-be, ahol fergeteges gospelkoncerteket tartottunk.

Rhoda Scott

Wikipedia

hvg.hu: Meglepődve értesültünk arról, hogy tavaly beiratkozott a New Jersey-beli Rutgers Universityre. Mit keres egy mester a tanítványok között?

R. S.: Világéletemben szerettem tanulni, már az iskolában is jó tanuló voltam. A Rutgersen jazztörténetet hallgatok, nagy élvezettel. Különösen a Hammond orgonisták életútja, az európai közönségre gyakorolt hatása érdekel. Jimmy Smith mellett most éppen Lou Bennett történetét tanulmányozom, aki az elsők között ismertette meg Európában a jazzorgonát, még a hatvanas évek elején. A Hammond orgonák feltűnése előtt kizárólag templomi hangszernek tartották az orgonát.

hvg.hu: Sokak szerint Franciaországban van a legvirágzóbb jazzélet. Ön is ezért választotta második hazájául?

R. S.: Egy biztos, jazz-zenésznek lenni az Egyesült Államokban nem nagy kunszt. Kiváltképpen a színes bőrűeknek nem az. Még olyan legendáknak sem, mint amilyen Ray Charles, Ella Fitzgerald, Miles Davis vagy George Benson barátom. Párizsban tárt karokkal fogadták őket, egyfajta legitimitást nyertek azáltal, hogy művészként kezelték őket. Eredetileg azért mentem oda, hogy továbbképezzem magam a csodálatos Nadia Boulanger-nál, akinél többek között olyan zenészek tanultak, mint Quincy Jones, Michel Legrand.

Korábban soha nem hagytam el az Államokat. Az első külföldi utam Párizsba vezetett, és túlzás nélkül állítom, hogy rögtön beleszerettem a városba, a nyelvbe, a francia kultúrába. Nincs még egy ország, amelyik annyira ösztönözné a művészeket, kiváltképpen a zenészeket.

hvg.hu: Azt szokta mondani, hogy a zenével és a hittel jött a világra.

R. S.: Zenei értelemben a templomban estem át a tűzkeresztségen. Odahaza zongoráztam, vasárnaponként pedig gospeleket énekeltem a templomi kórusban. Hétéves voltam, amikor a templomban, ahol apám lelkészként szolgált, felavatták az új orgonát. Sokáig rágtam apám fülét, amíg megengedte, hogy a misék után az orgonához üljek és mindenféle hangzásokat kipróbáljak. Minden pillanat ünnepnapnak számított, amikor a templomi orgonán játszhattam.

hvg.hu: Már akkor is mezítláb játszott?

R. S.: Mivel gyerekként kerültem egy olyan drámai hangszer közelébe, mint amilyen az orgona, teljesen természetesen jött, hogy levetettem a cipőmet. Később már tudatosan csináltam, hogy jobban érzékeljem a hangokat a pedálon.

hvg.hu: Amerikában milyen zenei közegben kezdte a pályafutását?

R. S.: Egy harlemi klubban dobtak be a mély vízbe. Sokat köszönhetek Count Basie-nek. A Manhattan School of Music elvégzése után az a megtiszteltetés ért, hogy felléphettem az egyik koncertjén, George Bensonnal együtt. A koncert végén odajött hozzám és megkérdezte: „Van egy jazzklubom Harlemben, érdekel?”. Ez volt a Count Basie's Launch, ahol a zenei világ krémje megfordult, Louis Armstrongtól Ella Fitzgeraldon át Ray Charlesig. Így fedezett fel a New York-i közönség, és így fedeztem fel New Yorkot.

hvg.hu: Eddie Barclay, a francia lemezmogul és zenei producer is megfordult a klubban...

R. S.: Valóban, és vele volt az a férfi, akitől a legtöbbet kaptam szakmailag, emberileg egyaránt: Raoul Saint-Yves énekes-színész. Egymásba szerettünk, és férjhez mentem hozzá. Lényegében Eddie-nek és a férjemnek köszönhetek mindent, hittek bennem, egyengették az utamat.

hvg.hu: Manapság hogyan él?

R. S.: A férjem halála óta kiköltöztem a normandiai nyaralónkba. Szeretem a tenger közelségét, a természet csendjét. Sokat sétálok, nézelődöm, élményeket gyűjtök és elraktározom őket az emlékezetemben.

hvg.hu: Mi az életfilozófiája?

R. S.: Törekedj arra, hogy minden napot a maga teljességében élj meg anélkül, hogy hazudnál önmagadnak és másoknak. Légy tisztességes, türelmes, keresd a belső békét. Igyekezz a tudásod legjavát nyújtani azoknak, akik megtisztelnek a bizalmukkal.