A fotóművész és lódenkabát gyáros Christian Skrein gyűjteményéből nyílt kiállítás Salzburgban. A Che Guevara: A forradalom képei című tárlaton a gerillavezér ikonikus fotói is láthatók.
A nálunk megosztó személyiséggé vált kubai forradalmárt a szomszédos Ausztria befogadta és láttatni akarja. Közadakozásból nemcsak szobrot állítottak neki 2008-ban a bécsi Duna-parkban - Európában szinten egyedülállóan -, de a legrangosabb kiállító terekben mutatják be a róla készült fotókat az utóbbi években.

A Westlicht Galéria az osztrák fővárosban a minőséget jelenti a fotóművészetben, négy évvel ezelőtt adott helyt a Che Guevara/Egy generáció kultusza című fotótárlatnak, melyet Che nagyobbik fia, Camilo Guevara March nyitott meg. Bécs után pedig Salzburgban a Modern Múzeum nyitotta meg kapuit a minap az újabb Che-vernisszázs előtt – a február 3-ig látható kiállítás eredeti címe: Che Gevara. Bilder der Revolution.

null

A szervezők szerint a fotótárlat nem „egy politikai aktus” kíván lenni, hanem azoknak a „kulcsfontosságú éveknek a víziója”, amit a karibi ország forradalma és irányítói a világ számára jelentenek. Talán magunkévá téve ezt a felfogást, és kerülve az egyoldalú ítéletalkotást, objektívebben fókuszálhatunk  a képi élményre, amelyet a Guevarát, a kubai földindulás vezéralakjait, s népét megörökítő fotóriporterek nyújtanak a számunkra.

Legyen az Alberto Korda közismert, a világon legtöbbször sokszorosított baszksapkás Che portréja vagy a neves svájci fotóriporter René Burri szintén magnetikus szivaros fotója. Ha egy pillanatra is elvonatkoztatunk attól, hogy a Korda által fekete-fehérben megkomponált fotó (e képek 99,9 %-a fekete-fehér) kit takar, közelebb kerül hozzánk a távolba révedő tekintet, a karakteres, szakáll keretezte arc. Megérthetjük, hogy a közismertségében ma is Leonardo Mona Lisájával vetekedő arc miért lett jelkép az 1968-as francia diáklázadások idején, miért készített belőle plakátot az olasz Feltrinelli Kiadó.

AFP

Che „megváltó arca” brutális bolíviai lemészárlása után is túlélte és túléli őt, még akkor is, ha időközben átment pop-ikonná, áruvédjeggyé, fogyasztói kategóriává. Ehhez még azt a hátteret sem kell keresnünk, hogy milyen körülmények között készült a felvétel 1960. március 5-én, amikor Ernesto Che Guevara elv- és harcostársai egy nappal később a havannai kikötőben felrobbant - vagy felrobbantott - lőszerszállító teherhajó, a francia La Coubre áldozatairól emlékeztek meg.

Nyilván szerepe van a Feltrinelli Kiadónak, Alberto Kordának, René Burrinak és a Kubában az eseményeket dokumentáló, témát vagy kalandot kereső fotóriportereknek, újságíróknak, íróknak, filmeseknek – az utóbbi esztendőkben is egész sor életrajzi könyv és film készült róla – hogy Che mítosza életben maradt, s a magaslatokba emelkedett vagy pedig épen megkísérlik az emlékét a legmélyebbre helyezni.

A salzburgi kiállítás Che mellett a kubai földindulás más népszerű alakjairól is szól, Camilo Cienfuegosról, a Nép Parancsnokáról (repülőgépével valószínűleg az Atlanti-óceánba zuhant, korai halálának több verziója van – a szerk.) és Celia Sanchezről, a Sierra Maestra első női gerillájáról, akit Kővirágnak is neveznek.

AFP

A Modern Múzeum 150 képet számláló kiállítási anyaga - melyet Christian Skrein 4500 tételt számláló kubai témájú fotógyűjteményéből válogattak - közelebb hozza a történelmi időszak egyszerű arcait, a kubai embereket is. Köszönhető ez olyan kiváló fotósoknak, mint Liborio Noval, Osvaldo Salas, Raúl Corrales, Tirso Martínez és Mario García Joya Mayito.

A Skrein gyűjtemény először érkezett Európába, több darabja, köztük Korda Che Guevaráról készített Hős gerillája is látható volt a Los Angeles-i J. Paul Getty Múzeum által 2011-ben Kubáról rendezett fotókiállításán. Ennek az „alfa-numerikus szimbólummá, hieroglifává és azonnal leképezhető jelképpé” vált fotónak az értelmezéséhez próbált közelebb kerülni a londoni Victoria & Albert Museum 2006-os gerilla-show-ja.

AFP

Bár nálunk sincs hiány az utóbbi években Che saját írásaiból (A motoros naplója, Bolíviai napló, A gerillaharcos kézikönyve), a palettáról hiányoznak a reális értékeléséhez hozzájáruló külföldi nagymonográfiák. Egyelőre a bővebb képalkotáshoz ajánljuk a Hilda Barrio – Gareth Jenkins felvezetésében megjelent Che Guevara legendája című albumot (Novella Könyvkiadó), amelynek több mint 250 felvétele között olyanok is láthatók, amelyek először jelentek meg.