Beatles 50
Beatles 50
Tetszett a cikk?

(2013 – 50 =) 1963. február 11-e van. Londonból, az Abbey Road-i stúdióból jelentkezünk, ahol a Beatles nevű együttes első nagylemezének felvételeit közvetítjük. Egy kisebb és egy nagyobb érdeklődést kiváltó kislemezt már piacra dobtak, ahhoz azonban, hogy még márciusban boltokba kerülhessen az áhított bemutatkozó album, legalább tíz további dalt kell megfelelő minőségben feljátszaniuk, mégpedig a mai napon. Mivel bepoloskázva érkeztünk a helyszínre, remélhetőleg a próbafelvételeket azonnal meg tudjuk osztani. Az Abbey Roadon tavaly júniusban lezajlott első próbajáték óta kísérjük figyelemmel az együttes pályafutását a Beatles 50 blogon.

Most érkezett

Mr. Mustard

Nagyon teátrális most már a rákészülés, az utolsó Zubes után még Lennon itt nekiállt gargalizálni a tejjel.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7
17

Dr. Robert

A keverőben összpontosít a személyzet, feljebb tolják a mélyeket, de az együttes szemében ők most a közönséget jelentik. Nekik kell játszaniuk, hogy a valószínűleg egyetlen nekifutásuk kellően nagyot szóljon.

Paperback Writer

Olyan feszült készülődés van, mintha élő tévéközvetítés előtt állnánk. Egész nap nem hangolt ilyen akkurátusan sem Paul, sem George. Ringo is arrébb rakja három és fél milliméterrel a felszerelését, mintha bármi is múlna rajta.

Dr. Robert

Mindenki benne van a Twist And Shout-ban. Irány a stúdió!

Dr. Robert

Az egy dolog, de a vájt fülűeken kívül ez senkinek nem tűnik fel, és őket sem kell, hogy érdekelje. A Beatles minden tagja imádja az Isley Brotherst, a lemez meg már így is túlcsordul az amerikai hatástól, aminek remélhetőleg méltó betetőzése lesz Phil Medley és Bertrand Russell Berns közös szerzeménye. Már ha Lennon el bírja még énekelni.

Mr. Mustard

Rendben, csak nem biztos, hogy szerencsés pont egy olyan számot felvenni, ami már eleve koppintás (bocsánat: átdolgozás). Nem tudom, újat mondok-e, de a Twist And Shout nem más, mint a La Bamba egy variációja.

Paperback Writer

Hallanád, hogy tolják élőben!

Mr. Mustard

Az Isley Brothers-szám? Hozzá tudnak tenni bármi újat?

Dr. Robert

Még mindig felmerül több lehetséges színpadi aduász is, de nem nagyon fér kétség hozzá, hogy a Twist And Shout lesz a befutó.

Paperback Writer

Az egész társaság átvonul a büfébe egy utolsó szusszanásra. A legtöbben kávét rendelnek, Johnnak meleg tej jut. Rá vár az utolsó szám, pedig teljesen kikészültek a hangszálai, a torka, mindene.

1 2 3 4 5 6 7
17
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!